Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának nyitómérkőzésén a Mezőkövesd hazai pályán 1-0-ra kikapott a Debrecen csapatától, ezzel Srdan Blagojevics együttese feljött a tabella harmadik helyére.

A Mezőkövesd az előző forduló nagyon fontos győzelmet aratott az addig hazai pályán veretlen Kecskemét otthonában. Kuttor Attila csapata szeptember 30. óta nem kapott ki hazai pályán az OTP Bank Ligában, de a legutóbbi két mérkőzésén csak döntetlenre végzett. A Debrecen a negyedik helyről várhatta a fordulót, legutóbb 3-1-re verte a vasast, ráadásul idegenben még veretlen volt 2023-ban. Srdan Blagojevics vezetőedző dolgát viszont nehezítette, hogy bokaszalag-szakadás miatt megsérült a korábbi magyar válogatott Varga József, aki nagy valószínűséggel az idei szezonban már nem játszhat a Lokiban.

A mérkőzés elején a Debrecen birtokolta többet a labdát, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani, mert a Mezőkövesd rendkívül szervezetten védekezett.

Az első lehetőségre a 18. percig kellett várni.

Ekkor egy mezőkövesdi labdavesztés után gyors kontrát vezetett a Loki, melynek a végén Dzsudzsák Balázs lőtt 22 méterrel, de a 109-szeres válogatott játékos bombája pár centivel elkerülte a jobb alsó sarkot.

Dzsudzsák Balázs beadásai rendre veszélyt teremtettek a mezőkövesdi kapu előtt Forrás: dvsc.hu

Négy perccel később aztán a Mezőkövesdnek is volt egy helyzete. Molnár Gábor ment el a bal szélen, a középre tett labdájára Bobál Gergely robbant be a kapu elé, de a hatméteres lövése kapu fölé ment.

A 28. percben a Debrecen már egy kapufáig is eljutott.

Stefan Loncar cselezett balról befelé, majd 19 méterről a bal felsőbe próbált tekerni, a lövése azonban a keresztlécen csattant.

A folytatásban keresték egymáson a fogást a csapatok, az újabb helyzetre pedig egészen a 43. percig kellett várni. Ekkor Dzsudzsák húzott jobbról befelé, majd a középre tekert labdáját Antonio Mance csúsztatta hét méterről kapura, de Riccardo Piscitelli egy hatalmas bravúrral védeni tudta a jobb alsóba tartó labdát.

A második félidőt remekül kezdte a Mezőkövesd, amely a 47. percben majdnem megszerezte a vezetést.

Steliano Filip húzott jobbról befelé, belőtte a labdát a rövid oldalra, ahol az érkező Molnár Gábor kapura pörgetett, de Megyeri Balázs egy gyönyörű vetődéssel leért az alsó sarokra és hatalmasat védett. Az 51. percben a Lokinak is kimaradt egy ziccere. Dzsudzsák szabadrúgása után Meldin Dreskovic fejelt hét méterről kapura, de a montenegrói játékos fejese levágódott a kapu előtt álló Filip hátáról.

Az 54. percben aztán a sokadig helyzetéből megszerezte a vezetést a Debrecen.

Dzsudzsák Balázs jobb oldali szögletére Dreskovic érkezett a hosszú oldalon, és kilenc méterről a kapu jobb oldalába fejelt.

A debereceni játékosok ünneplik a gólt Forrás: dvsc.hu

A gól után tovább rohamozott a Loki, azonban a 62. percben óriási lehetőséget kapott a Mezőkövesd, ugyanis a sárga lapos Dusan Lagator bokán rúgta Molnár Gábort, amiért megkapta a második sárga lapját, így emberhátrányba került a Debrecen.

Az emberelőnyben futballozó Kövesd azonban nem lett veszélyesebb, a Debrecen pedig a 70. percben majdnem eldöntötte a meccset.

Antonio Mance indult meg a kapu felé, majd egy csel után 19 után kapura bombázott, azonban Piscitelli egy hatalmas bravúrral kiszedte a bal felső sarokba tartó bombát.

A folytatásban a Mezőkövesd már többet birtokolta a labdát, ment is előre a borsodi csapat, de igazán nagy helyzetet nem tudott kidolgozni, így a Debrecen egygólos győzelmet aratott és feljött a tabella harmadik helyére.

1. félidő
37Dusan Lagator
2. félidő
92Márk Szécsi
79Gábor Molnár
79David Babunski
79Kevin Varga
79Antonio Mance
73Gergely Bobál
69Nikolay Prudnikov
65Balázs Dzsudzsák
62Dusan Lagator
59Tamás Cseri
54Meldin Dreskovic
Összeállítások
Mezőkövesd4-3-3
DVSC4-2-3-1
Football Pálya
93
Riccardo
Piscitelli
72
Kevin
Kállai
70
Steliano
Filip
24
Tamás
Cseri
16
Gábor
Molnár
14
Aleksandr
Karnitskiy
11
Gergely
Bobál
10
Dino
Besirovic
8
David
Babunski
4
Andrej
Lukic
3
Ilia
Beriashvili
96
Balázs
Tordai
88
Márk
Szécsi
45
Antonio
Mance
29
Erik
Kusnyir
21
Oleksandr
Romanchuk
20
Stefan
Loncar
11
János
Ferenczi
10
Balázs
Dzsudzsák
8
Kevin
Varga
94
Dusan
Lagator
1
Marko
Milosevic

Mezőkövesd

Kezdők
93Riccardo Piscitelli
72Kevin Kállai
70Steliano Filip
24Tamás Cseri
59
16Gábor Molnár
79
14Aleksandr Karnitskiy
11Gergely Bobál
73
10Dino Besirovic
8David Babunski
79
4Andrej Lukic
3Ilia Beriashvili
96Árpád Tordai
77Sándor Vajda
26Younn Zahary
25Nimród Baranyai
94Thomas Ephestion
7Gergő Nagy
19Nikolay Prudnikov
69
21Dominik Nagy
18Attila Márkus
17Róbert Pillár
15Marko Brtan
55Roland Lehoczky
Cserék

DVSC

Kezdők
96Balázs Tordai
88Márk Szécsi
92
45Antonio Mance
79
29Erik Kusnyir
21Oleksandr Romanchuk
20Stefan Loncar
11János Ferenczi
10Balázs Dzsudzsák
65
8Kevin Varga
79
94Dusan Lagator
62
37
1Marko Milosevic
89Alexandros Kiziridis
31Zsombor Bévárdi
30Okan Aydin
27Ádám Bódi
22Bence Sós
18Hamzat Ojediran
17Donát Bárány
6Georgios Neofytidis
23Dorian Babunski
14Meldin Dreskovic
54
16Balázs Megyeri
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista