Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában a Liverpool a két gólt szerző Diogo Jota teljesítményének is köszönhetően 3-2-re legyőzte az újonc Nottingham Forest csapatát az Anfield Roadon.

A találkozó a kiesés ellen küzdő Nottinghamnek volt fontosabb, hiszen a tabella 19. helyén állt a meccs előtt. A Liverpool ezzel szemben a tabella nyolcadik helyéről várhatta a mérkőzést, a hátránya pedig 9 pont volt a Bajnokok Ligája-szereplést jelentő negyedik helytől. Ugyanakkor Jürgen Klopp együttesét fűthette a visszvágás vágya, ugyanis a két csapat októberi meccsén hatalmas meglepetésre az újonc 1-0-ra legyőzte a szezont roppant gyengén kezdő Liverpoolt.

Nagy fölényben kezdte a meccset a Liverpool, ennek ellenére a 27. percig kellett várni az első komoly helyzetre, de Virgil van Dijk fejesét nagy bravúrral ütötte ki Keyor Navas. Bár az eső félidő rendkívül egyoldalú volt, Jürgen Klopp csapata kapura nem igazán tudott veszélyes lenni, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a felek.

A fordulás után aztán beindult a gólzápor és kevesebb mint tíz perc alatt három találat is esett.

Diogo Jota szerzett vezetést a hazaiaknak a 47. percben, majd egy megpattanó lövéssel egyenlített a Forest, ám sokáig nem örülhettek az újoncok, mert az 55. percben már ismét a Vörösöknél volt az előny a portugál támadó góljával. Jota kirobbanó formában van, az elmúlt két bajnokiján négy gólt és egy gólpasszt jegyzett.

Mohamed Szalah góljára már nem volt válasza a Nottinghamnek Forrás: AFP/Paul Ellis

A folytatásban sem vettek vissza a csapatok, lüktető volt a játék irama. A 67. percben másodszor is egy megpattanó lövéssel tudott egalizálni a Forest, amire négy perccel később Mohamed Szalah válaszolt.

Az egyiptomi a 183. gólját szerezte a Liverpool színeiben, ezzel utolérte Robbie Fowlert és holtversenyben a hatodik helyen áll a klub eredményességi rangsorában.

A hátralévő időben az újonc mindent megtett, Brennan Johnson helyzeténél csak a kapufa mentette meg a Liverpoolt, amely végül otthon tartotta a három pontot és ezzel továbbra is versenyben van a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért.

Premier League, 32. forduló:
Liverpool-Nottingham Forest 3-2 (0-0)
Fulham-Leeds United 2-1 (0-0)
Brentford-Aston Villa 1-1 (0-0)
Crystal Palace-Everton 0-0
Leicester City-Wolverhamton Wanderers 2-1 (1-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista