Vágólapra másolva!
Kevesen tudják, hogy a Bajnokok Ligája elődöntős AC Milan támadója, Rafael Leo a foci mellett imád zenélni, és az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett a zenei karrierjére is, ám a számait hallva nem minden csapattársa volt lenyűgözve.

Rafael Leao „Way 45" művésznéven 2021-ben adta ki első albumát, és már dolgozik egy új lemezen, amit reményei szerint még idén ki fog adni. A 23 éves szélső a Rolling Stone magazinnak adott interjújában arról beszélt, hogy komolyan gondolja zenei karrierjének építését, de egyelőre csak hobbiként tekint rá.

"Gyerekkoromban mindig szólt a zene, a nagybátyám DJ volt, és az édesapám is énekelt. Innen jött az ötlet, de mindig is akartam valamit csinálni a zene világában, mert ez egy módja annak, hogy kifejezzem magam. Nem szoktam kimutatni az érzelmeimet, de a zenén keresztül ki tudom adni, ami bennem van. Ez egy más világ számomra, ami egyelőre csak hobbi" – mondta Leao, aki hozzátette, hogy a menedzserével közösen már egy kiadót is alapítottak, hogy segíteni tudják a Portugáliában élő tehetségeket, akiknek nincs lehetőségük stúdióban felvenni a dalaikat.

Rafael Leao nem nyűgözte le Ibrahimovicot a zenéjével Forrás: AFP/Miguel Medina

A csatár beszélt az év végén megjelenő második albumáról is, és elárulta, hogy csapattársainak már megmutatta, de nem volt mindenki lenyűgözve tőle.

– mondta a portugál támadó.