Vágólapra másolva!
A német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában a Lőw Zsoltot segédedzőként foglalkoztató Bayern München 2-0-ra legyőzte a Dárdai Pál vezette Hertha BSC-t a müncheni Allianz Arénában, ezzel a címvédő kihasználta a Dortmund botlását és újra a tabella élére állt.

A Bundsliga utolsó helyén álló Herthánál a vezetőedzői feladatokkal ismét megbízott Dárdai Pálra és játékosaira lehetetlen küldetés várt, mivel a címvédő Bayern München otthonából kellett volna pontot, pontokat elhozniuk. Bajor oldalon Thomas Tuchel vezetőedző mellett ott volt segítőként Lőw Zsolt, a müncheni szakmai stáb pedig már nem hibázhatott, mivel a bajnoki trófea maradt az egyetlen, amelyet még megnyerhet a csapat a mostani szezonban.

Dárdai Pál a mérkőzés előtti ajtótájékoztatón elmondta, hogy sem edzőként, sem pedig játékosként nem tudott nyerni Münchenben, és most is úgy érzi, még a pontszerzéshez is mindennek passzolnia kell.

Dárdai Pál csapatának csodára lett volna szüksége a pontszerzéshez Forrás: AFP/Christof Stache

Ahogy az várható volt, a bajorok elképesztő mezőnyfölényben futballoztak, a berliniek pedig szűken védekeztek a saját kapujuk előtt. A találkozó első komoly helyzetére egészen a 40. percig kellett várni. Ekkor egy kapu előtti kavarodás után a Bayern támadója, Serge Gnabry lőtt nyolc méterről félfordulatból, azonban a Hertha kapusa, a dán Oliver Christensen egy elképesztő reflexmozdulattal kitornázta a kapu bal oldalába tartó labdát.

A második félidőben sem változott a játék képe. A Bayern München közel 80%-ban birtokolta a labdát, de komoly helyzetet sokáig nem tudott kidolgozni.

A 69. percben azt góllá érett a Bayern München mezőnyfölénye.

Joshua Kimmich gyűjtött be egy rossz helyre kifejelt labdát, benyeste a védelem mögé, a berobbanó Serge Gnabry pedig egy gyönyörű csukafejessel a bal alsóba csúsztatott.

Serge Gnabry rendkívü fontos gólt szerzett Forrás: AFP/Christof Stache

A bekapott gól után megtört a berlini csapat, a Bayern pedig a 79. percben eldöntötte a meccset.

Kimmich adott egy újabb elképesztő a labdát a jobb oldalon betörő Kingsley Comannak, a francia támadó ziccerbe került, és Christensen mellett higgadtan elgurította a labdát.

A hajrában a Bayern München ment előre a harmadik gólért, több nagy helyzetet is kialakított, de nem tudott újra betalálni, így maradt a 2-0-s végeredmény. A Bayern München ezzel a Dortmundot megelőzve a tabella élére állt, a Hertha pedig maradt az utolsó helyen, és hat pont a hátránya az osztályozót érő 16. helytől.

1. félidő
25Leon Goretzka
2. félidő
83Jean-Paul Boetius
83Dodi Lukebakio
81Kingsley Coman
79Kingsley Coman
79Joshua Kimmich
74Noussair Mazraoui
69Serge Gnabry
69Joshua Kimmich
67Joao Cancelo
65Maximilian Mittelstaedt
61Sadio Mane
61Jamal Musiala
55Jessic Ngankam
55Florian Niederlechner
46Leon Goretzka
Összeállítások
Bayern München4-2-3-1
Hertha BSC4-4-2
Football Pálya
27
Yann
Sommer
40
Noussair
Mazraoui
5
Benjamin
Pavard
4
Matthijs
de Ligt
22
Joao
Cancelo
6
Joshua
Kimmich
8
Leon
Goretzka
7
Serge
Gnabry
42
Jamal
Musiala
11
Kingsley
Coman
17
Sadio
Mane
0
Jessic
Ngankam
10
Jean-Paul
Boetius
1
Oliver
Christensen
16
Jonjoe
Kenny
3
Agustin
Rogel
5
Filip
Uremovic
21
Marvin
Plattenhardt
29
Lucas
Tousart
17
Maximilian
Mittelstaedt
14
Dodi
Lukebakio
0
Florian
Niederlechner

Bayern München

Kezdők
27Yann Sommer
40Noussair Mazraoui
74
5Benjamin Pavard
4Matthijs de Ligt
22Joao Cancelo
67
6Joshua Kimmich
79
69
8Leon Goretzka
46
25
7Serge Gnabry
69
42Jamal Musiala
61
11Kingsley Coman
81
79
17Sadio Mane
61
13Eric Maxim Choupo-Moting
19Alphonso Davies
21Lucas Hernandez
1Manuel Neuer
2Dayot Upamecano
26Sven Ulreich
10Leroy Sane
20Bouna Sarr
23Daley Blind
25Thomas Mueller
38Ryan Gravenberch
39Mathys Tel
44Josip Stanisic
Cserék

Hertha BSC

Kezdők
0Jessic Ngankam
55
10Jean-Paul Boetius
83
1Oliver Christensen
16Jonjoe Kenny
3Agustin Rogel
5Filip Uremovic
21Marvin Plattenhardt
29Lucas Tousart
17Maximilian Mittelstaedt
65
14Dodi Lukebakio
83
0Florian Niederlechner
55
27Kevin-Prince Boateng
31Marton Dardai
19Sztevan Jovetics
20Marc-Oliver Kempf
8Suat Serdar
34Ivan Sunjic
23Marco Richter
28Kelian Wa Saka
22Rune Almenning Jarstein
33Robert Kwasigroch
2Peter Pekarik
6Tolga Cigerci
18Wilfried Kanga
39Derry Scherhant
40Chidera Ejuke
41Pascal Klemens
30Ibrahim Maza
35Veit Stange
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 32 26 0 6 82-23 59 84
GY
GY
D
D
GY
I
2.
Bayern München 32 22 7 3 90-41 49 69
V
GY
GY
GY
V
I
3.
VfB Stuttgart 32 21 7 4 73-39 34 67
GY
GY
V
D
GY
I
4.
RB Leipzig 32 19 7 6 74-36 38 63
GY
GY
GY
GY
D
I
5.
Borussia Dortmund 32 17 6 9 64-40 24 60
V
GY
D
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 32 11 9 12 48-47 1 45
D
V
GY
V
V
I
7.
Freiburg 32 11 13 8 43-55 -12 41
V
GY
D
V
D
I
8.
Hoffenheim 32 11 14 7 56-64 -8 40
GY
V
GY
V
D
I
9.
Augsburg 32 10 13 9 49-57 -8 39
V
GY
V
V
V
I
10.
Werder Bremen 32 10 14 8 43-52 -9 38
D
V
GY
GY
D
I
Teljes lista