Vágólapra másolva!
Magyar csapat 2004 óta nem játszott hazai tavaszi nemzetközi kupameccset. A Ferencváros csütörtökön megtöri a rossz sorozatot a Bayer Leverkusen elleni Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, s a klubnál bíznak benne, hogy a történelmi meccsen tele lesz a Puskás Aréna.

Ehhez még sok jegyet el kellene adni, de az már biztos, hogy a Fradinak megérte átköltözni az El tavaszi fázisára a Groupama Arénából

- értesült a Magyar Nemzet. A Ferencvárosnál bíznak benne, hogy a Ferencváros az El-nyolcaddöntő után a negyeddöntőben is pályára léphet a Puskás Arénában.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke nehéz döntésnek nevezte a bejelentés idején a változtatást, és ennek nemcsak szentimentális okai voltak.

"Nagy terhet veszünk magunkra, mert ha mi jól számoltunk, akkor 45 ezer nézőtől nyereséges a stadion" – mondta a tavalyi év végén Kubatov a Fradi TV-ben.

Csütörtökön Fradi-szurkolókkal lesz tele a Puskás Aréna Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Nos, a kritikus számot már meghaladta az eladott belépők száma: hétfő estig 47 256 jegy fogyott el a hazai szurkolók számára elérhető 57 199-ből. Vagyis az már biztos, hogy anyagilag a Ferencváros nyer a költözéssel.

A B-középbe már csak hat jegy kiadó. Összesen viszont még majdnem tízezer belépő elérhető a mérkőzésre, azaz adott a lehetőség azoknak, akik nem kapkodtak a vásárlással. A jegyek többségét már akkor megvásárolták, amikor még az ellenfél sem volt ismert.

A Ferencváros játékosai számítanak a drukkerekre, a németországi meccs után Ryan Mmaee nyilatkozta, hogy szükség lesz a szurkolók támogatására. Kubatov Gábor pedig lényegre törően csak ennyit írt: "Mindenki a Puskásba!"