Teljesen összetörte a családját Lendvai Miklós halála

ZTE FC, Zalaegerszeg, Lendvai Miklós
Lendvai Miklós mindig őszintén elmondta a véleményét
Vágólapra másolva!
Az egész magyar sportvilágot megdöbbentette, hogy mindössze 47 évesen meghalt a korábbi magyar válogatott labdarúgó, Lendvai Miklós. Az egykori focista tragédiája édesapját is sokkolta, aki családjával együtt képtelen feldolgozni, hogy többé nem láthatja szeretett fiát.

A február 20-án mindössze 47 éves korában meghalt Lendvai Miklós halálhíre óriási döbbenetet okozott. Az NB I-ben többek között Zalaegerszegen, a Fradiban és Győrben szerepelt, légiósként pedig Franciaországban, Svájcban, Belgiumban és Cipruson is megfordult 23-szoros magyar válogatott játékos a visszavonulása után teljesen elszakadt a futballtól, és az építőiparban dolgozott családi vállalkozásban. Az ötgyermekes Lendvait nem lehetett elérni telefonon, ezért a kollégái kimentek a házához, és ők találtak rá holtan, lakása egyik melléképületében. Később kiderült, hogy az egykori focista öngyilkosságot követett el. A sportal.blikk.hu megírta, hogy a korábbi labdarúgó édesapja, idősebb Lendvai Miklós nem érti, hogyan történhetett meg mindez, és képtelen feldolgozni, hogy soha többé nem láthatja szeretett fiát.

A munkatársaival is beszéltem, de ők sem vettek észre rajta semmi különöset, szokatlant. Minden áldott nap, ha ment dolgozni, erre jött, beugrott, és kérdezte, anya, főzünk egy kávét?" - nyilatkozta a korábbi válogatott futballista édesapja.

Lendvai Miklós halála szörnyen megviselte a családját Forrás: youtube.com

Nagyon hiányzik nekünk, és persze a gyerekeknek. Nem tudom túltenni magamat azon, hogy a szeretett, drága gyermekünk itthagyott minket, aludni is alig bírunk" - tette hozzá az összetört családfő.

Idősebb Lendvai Miklós és családja borzalmas időszakon megy át, de az édesapa kiemelte, hogy nagyon meghatotta, mennyien emlékeztek meg a fiáról.

"A szurkolók, a csapatok megemlékezései mindent elárulnak. Persze nagyjából sejtettük, mennyire népszerű, szeretett játékos volt, nemcsak itt, Zalában, hanem az egész országban. De még így is leírhatatlan érzés volt, amikor a hét végén több száz zalaegerszegi szurkoló skandálta: Lendvai Miki! Szóltak, hogy fel fognak vonulni a meccs előtt, úgyhogy ott voltunk mi is a stadionnál.

- mondta idősebb Lendvai Miklós.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!