Vágólapra másolva!
Elképesztő jelentsor játszódott le a Newport-Bradford City angol negyedosztályú bajnokin. Még a szurkolók sem akartak hinni a szemüknek, mit művelt a vendégek kapusa.

A nem akármilyen jelenetek bejárták a világhálót, a bakit elnézve ez nem is csoda. Történt, hogy

a találkozó 21. percében Harry Lewis egy előreivelést követően kijött a kapujából és mintegy 18 méterre megfogta a labdát, majd mint aki jól végezte a dolgát, dobta is tovább a csapattársának.

Apró baki, hogy elnézte a vonalat a kapus - egy másik vonalfestés zavarhatta meg, mivel a Newport pályáján rögbimeccseket is rendeznek -, így nem a tizenhatoson belül, hanem méterekkel kintebb fogta meg a labdát.

A játékvezető elnéző volt, vagy legalábbis úgy ítélte meg, hogy nem gólhelyzetet akadályozott meg Lewis, aki így megúszta egy sárga lappal az esetet.