Vágólapra másolva!
Menesztették posztjáról Patrick Vieirát, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Crystal Palace vezetőedzőjét.

A 46 esztendős francia szakember irányításával a londoni gárda a legutóbbi 11 bajnoki mérkőzéséből egyet sem nyert meg, az együttes jelenleg 12. a Premier League-ben, de mindössze öt pont választja el a sereghajtó Southamptontól.

Vieira csapata gödörbe került Forrás: AFP/Remy Gabalda

A játékosként világ- és Európa-bajnok Vieira 2021 nyara óta irányította a fővárosi együttest, első idényében 12. lett a csapattal és elődöntőt játszott az FA Kupában.

A Crystal Palace a Premier League 28. fordulójában vasárnap Vieira egykori csapatához, a listavezető Arsenalhoz látogat.