Vágólapra másolva!
Egyre közelebb van a visszatéréshez, reményei szerint heteken belül újra pályára lép Schäfer András, a német Bundesligában szereplő Union Berlin magyar válogatott futballistája.

A 23 éves középpályás csütörtökön az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorának nyilatkozva elmondta, még nincs tökéletes állapotban, de egyre jobban van a lába és reményei szerint a bajnokság hátralévő kilenc fordulójából az utolsó hat-hétben már a szakmai stáb rendelkezésére állhat.

A 22-szeres válogatott játékos lábát fáradásos törés miatt novemberben megműtötték, majd január végén a Werder Bremen elleni bajnoki mérkőzésen csereként tért vissza a csapatba. Pár nappal később már kezdőként lépett pályára a Hertha BSC elleni győztes mérkőzésen, de a szünetben újabb sérülés miatt le kellett cserélni. Azóta nem játszott.

- sorolta Schäfer, aki azt is elárulta, hogy mindeközben köldöksérvműtétje is volt.

Schäfer András a bajnokság hajrájára szeretne visszatérni Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

A magyar futballista elmondta, a Bundesligában jelenleg harmadik helyezett csapatnál a nemzetközi kupaszereplés elérése a cél, ő pedig nagyon bízik abban, hogy ezt Bajnokok Ligája-indulást érő első négy hely valamelyikének megszerzésével teljesíti a gárda.

Az Union Berlin az Európa-ligában a nyolcaddöntőben búcsúzott a belga Union Saint-Gilloise együttesével szemben, előtte azonban az Ajax Amsterdamot búcsúztatta.

Schäfer szerint a berlini csapat így is erőn felül teljesített és szép pillanatokat szerzett szurkolóinak.

A magyar válogatottal kapcsolatban elmondta, nincs rá más jelző, fantasztikusan játszott a csapat a bolgárok ellen 3-0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőn, melyen Szoboszlai Dominik kiemelkedő teljesítményt nyújtott, "jó kis ízelítőt adott" abból, mit lehet majd várni tőle csapatkapitányként.