Vágólapra másolva!
Sikkasztás gyanúja miatt pénteken elfogatóparancsot adtak ki az egyszeres magyar bajnok focista, Tokody Tibor ellen, aki sajtóhírek szerint azóta már feladta magát a győri rendőrségen.

Pénteken robbant a hír, miszerint sikkasztás miatt elfogatóparancsot adtak ki Tokody Tibor korábbi magyar válogatott labdarúgó ellen. A Győri ETO és az Újpest egykori támadója ellen már korábban, egész pontosan 2021. július 7-én indult körözés, ám a rendőrségnek azóta sem sikerült felelősségre vonni a játékost, emiatt került fel újra a körözött személyek listájára ugyanabban az ügyben. A Sportal információi szerint Tokodyt félmillió forintos tartozás miatt jelentették fel két évvel ezelőtt, amikor még egy reptéri transzfereket bonyolító cégnél dolgozott fuvarosként, és az utasoktól származó bevétellel a gyanú szerint nem tudott elszámolni. Tokody a visszavonulása után teljesen eltávolodott a sportágtól, egy időben csapos volt egy helyi kocsmában, illetve egy győri szállodában is dolgozott felszolgálóként, azonban azóta eltűnt a rendőrség nyoma elől.

Az Origo Sport megkeresésére a Győri ETO-ban Tokodyval játékosként, majd később munkatársként is együtt dolgozó Vincze Ottó azt mondta, sajnálattal hallja a történteket, de neki nem volt tudomása arról, hogy az egykori győri és újpesti kedvenc nehéz anyagi helyzetbe került.

"Szomorúan hallom, de nem tudtam róla. Egy városban élünk ugyan, de Győr viszonylag nagy város, nagyon rég nem láttam már. 2015-ig dolgoztunk együtt az ETO-ban, én klubigazgató voltam, ő pedig technikai igazgató a nagy csapat mellett. Utána ennek vége lett, majd ezután csak hellyel-közzel, itt-ott láttam a Tibit, szóval fogalmam sincs, hogy mit csinált, vagy mi van vele. Sajnos nem tudok érdemben mit mondani, de elképesztő milyen dolgokat hoz ez az új világ, elképezni is borzalmas, mik történnek mostanában" – fogalmazott Vincze Ottó.

Tokody Tibor, a Győri ETO FC labdarúgója egy talicskát tol a klub csapatépítő tréningjén 2014-ben Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Tokody az Újpest színeiben kezdte a profi pályafutását, 1998-ban mutatkozott be a lila-fehérek színeiben, sőt onnan került be a magyar válogatottba, amelyben Gellei Imre irányítása alatt 2001-ben góllal mutatkozott be a Macedónia ellen 5-0-ramegnyert barátságos meccsen. A nemzeti együttesben ezt követően még egy alkalommal, 2003-ban húzhatta magára a címeres mezt Luxemburg ellen. A legtöbb szurkolónak talán a látványos öngólja maradt emlékezetes, amit még újpesti játékosként lőtt egy Dunaferr elleni 2001-es meccsen:

egy szöglet után az ide-oda pattogó labdát előbb mesterien átvett, majd felszabadítás helyett nemes egyszerűséggel a saját kapujának bal felső sarkába bombázott.

Tokody Újpestről Németországba igazolt, ahol a Rot-Weiß Oberhausenbe csapatában 32 német másodosztályú bajnokin lépett pályára, ezeken pedig 6 gólt és két gólpasszt jegyzett. Mindössze egy év után, 2006-ban hazaigazolt a Győri ETO csapatához, ahol 2013-ban magyar bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal, valamint kétszer nyert bronzérmet. Pályafutását hét éve, a Somos SE játékosaként fejezte be 2016-ban, majd később Mosonmagyaróváron megpróbálkozott az edzősködéssel is, de az utóbbi években már teljesen eltávolodott a futballtól.

A családjával annyira megromlott a viszonya, hogy el kellett költöznie otthonról. Azt nem tudni pontosan mi állhatott a háttérben, de az egykori válogatott csatár innen elindult a lejtőn és egyre nehezebb anyagi helyzetbe került. A Sportal beszámolója szerint Tokody a megtakarított pénzét a Tarsoly Csaba vezette Questor értékpapírokba fektette, ám a brókercég csődbe ment.

A megszorult helyzetben lévő játékossal az is előfordult, hogy olcsó szállásra sem futotta neki, ezért a megyei másodosztályú Dunaszeg öltözőjében húzta meg magát, ahol hobbi szinten focizott.

Olivier Giroud és Tokody Tibor küzdelme a Montpellier-Győri ETO mérkőzésen 2010-ben Forrás: AFP/Pascal Guyot

" - mondta a Sportalnak az ETO korábbi játékosa, Völgyi Dániel, aki azonban úgy fogalmazott, nem tudta, hogy egykori csapattársa ennyire nagy bajba került.

Csupán néhány órával az elfogatóparancs után aztán jött az újabb hír, miszerint Tokody aztán feladta magát a rendőrségen és saját maga sétált be a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol a most kihallgatják az ügyben.