Dzsudzsákék nem bírtak a meglepetéscsapattal

SZALAI Gábor; DZSUDZSÁK Balázs
A kecskeméti Szalai Gábor (j), valamint a debreceni Stefan Loncar (b) és Dzsudzsák Balázs a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában játszott Debreceni VSC - Kecskeméti TE mérkőzésen
Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szombat délutáni meccsén a Debrecen hazai pályán fogadta a Kecskemétet. A gólnélküli első félidőt követően Loncsar szerzett vezetést a hazaiaknak, majd Deslandes öngóljával először egyenlített a Kecskemét, majd Horváth Krisztofer hatalmas góljával meg is nyerte a rangadót.

Az előző körben kisvárdai győzelmével a harmadik helyre ugró Debrecen a legutóbbi öt fordulóban tíz pontot szerzett (3 győzelem, 1 iksz, 1 vereség). Ennek ellenére sokkal jobban kezdett a bajnokság második helyén álló Kecskemét. Már a második percben helyzetbe került Hadaró, akinek élés szögből leadott lövése után a labda csak az oldalhálót találta el.

A Debrecen első nagyobb helyzetére a tizenegyedik percig kellett várni: egy jobb oldali szöglet után Dreskovics fejelhetett 6 méterről,

Varga kapus óriási bravúrral kiütötte a kapu jobb oldalába tartó labdát.

A huszonötödik percben hazaiak játékosa, Kiziridisz a kecskeméti tizenhatos bal sarka közeléből lőtt, de a labda fél méterrel a vendégek kapuja felett szállt.

A kecskeméti Szuhodovszki Soma (b) és a debreceni Stefan Loncar a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában játszott Debreceni VSC - Kecskeméti TE mérkőzésen Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az első félidő utolsó húsz percében nagyobb fokozatra kapcsolt a Kecskemét, de nem tudtak gólt szerezni a vendégek. A legnagyobb helyzetet Szuhodovszki hibázta el öt perccel a játékrész vége előtt: a debreceniek játékosa egy védővel a nyakán tizennyolc méterről lőtt a kapu mellé. Az első félidőben nem született gól.

A második félidőben aktívabban kezdtek a vendég kecskemétiek: az ötvenegyedik percben Szuhodovszki közeli lövését Milosevics vetődve védte. Öt perc múlva majdnem megszerezte a vezetést a Debrecen:

Loncsar bődületesen nagy kapufát rúgott tizenkilenc méterről.

A kecskeméti Szalai Gábor (j), valamint a debreceni Stefan Loncar (b) és Dzsudzsák Balázs a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában játszott Debreceni VSC - Kecskeméti TE mérkőzésen Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Pár perc múlva a kecskemétiek Szalai fejesével veszélyeztettek, majd a hatvanegyedik percben megszerezték a vezetést a hazaiak: Ferenczi balról adta középre a labdát, amihez Vágó ügyetlenül nyúlt hozzá. A labda így Loncsar elé került, aki 5 méterről a hálóba lőtt.

A hatvanhatodik percben azonban egyenlített a Kecskemét: Májer az ötösről egészen rosszul találta el a labdát, ami Deslandes-ről a kapu jobb alsó sarkába pattant.

A kecskeméti csapat gólöröme Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A nyolcvanadik percben egy óriási góllal fordítani tudtak a vendégek:

Horváth Krisztofer tizenhat méterről óriási gólt csavart a bal felső sarokba.

A Debrecen mindent megtett az egyenlítésért az utolsó tíz percben, de gólt már nem tudtak szerezni a hazaiak. A Kecskemét így megnyerte a rangadót, és továbbra is a második helyen áll a bajnokságban a Ferencváros mögött.

OTP Bank Liga, 24. forduló

1. félidő
5Bence Zoltán Banó-Szabó
2. félidő
87Valentin Hadaró
86Márk Szécsi
86Balázs Dzsudzsák
82Milán Májer
80Krisztofer Horváth
67Alexandros Kiziridis
67Kevin Varga
66Mihail Meshi
66Bence Zoltán Banó-Szabó
66Sylvain Deslandes
62Soma Szuhodovszki
61Stefan Loncar
59Valentin Hadaró
55Stefan Loncar
53Alexandros Kiziridis
46Dorian Babunski
Összeállítások
DVSC4-4-2
Kecskeméti TE3-5-2
Football Pálya
1
Marko
Milosevic
45
Antonio
Mance
33
József
Varga
31
Zsombor
Bévárdi
30
Okan
Aydin
27
Ádám
Bódi
4
Sylvain
Deslandes
8
Kevin
Varga
10
Balázs
Dzsudzsák
11
János
Ferenczi
14
Meldin
Dreskovic
1
Ádám
Varga
71
Márton
Gréczi
18
Csaba
Belényesi
32
Valentin
Hadaró
29
Soma
Szuhodovszki
8
Bence
Zoltán Banó-Szabó
44
Tamás
Nikitscher
23
Mihail
Meshi
16
Levente
Martin Vágó
12
Gábor
Szalai
55
Bálint
Katona

DVSC

Kezdők
1Marko Milosevic
45Antonio Mance
33József Varga
31Zsombor Bévárdi
30Okan Aydin
27Ádám Bódi
4Sylvain Deslandes
66
8Kevin Varga
67
10Balázs Dzsudzsák
86
11János Ferenczi
14Meldin Dreskovic
15Christian Manrique
20Stefan Loncar
61
55
23Dorian Babunski
46
88Márk Szécsi
86
22Bence Sós
21Oleksandr Romanchuk
18Hamzat Ojediran
17Donát Bárány
6Georgios Neofytidis
24Péter Kovács
89Alexandros Kiziridis
67
53
Cserék

Kecskeméti TE

Kezdők
1Ádám Varga
71Márton Gréczi
18Csaba Belényesi
32Valentin Hadaró
87
59
29Soma Szuhodovszki
62
8Bence Zoltán Banó-Szabó
66
5
44Tamás Nikitscher
23Mihail Meshi
66
16Levente Martin Vágó
12Gábor Szalai
55Bálint Katona
7Máté Katona
21Mykhaylo Ryashko
15Alex Szabó
11Krisztofer Horváth
80
46Roland Kersák
9Milán Májer
82
10Krisztián Nagy
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista