Vágólapra másolva!
A Liverpool U19-es csapata 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel győzte le hazai pályán a Porto ifjúsági együttesét szerdán az ifi BL nyolcaddöntőjében. Az angolok továbbjutása után azonban megdöbbentő jelenetek zajlottak le a pályán.

A portugál együttes sorsa akkor pecsételődött meg, amikor Umaro Candé a felső lécre bombázta a labdát. Ezt követően minden liverpooli egy rakásban ünnepelt, ám néhány másodperccel később hatalmas káosz tört ki a pályán, ugyanis a két csapat játékosai összeverekedtek.

Azt nem tudni, pontosan mi robbantotta ki az incidenst, de a felvételek alapján az egyik főszereplője a Pool 17 éves játékosa, Ben Doak volt, aki a dulakodásban meg is sérült. Az U21-es skót válogatott tehetség vérző szájjal hagyta el pályát, miután az edzők és a higgadtabb játékosok megpróbálták szétválasztani a megvadult fiatal focistákat. A botrányos jelenetek következtében a játékvezető három piros lapot osztott ki, két portugál mellett a liverpooli Lewis Koumast is kiállította a lefújás után.

A Liverpool az ifi BL negyeddöntőjében szintén egy portugál csapattal, a Sporting Lisszabonnal találkozik.