A milánói együttes végig kézben tartotta a mérkőzést, melyen gólerős játékáról ismert ellenfelének helyzetet sem engedett a 90 perc során. Az Atalanta mindössze háromszor próbálkozott kapura lövéssel és egyszer sem találta el a kaput a meccsen.
A piros-feketék Theo Hernandez 20 méteres kapáslövésével szereztek vezetést, mely után a labda a kapufáról a vetődő Juan Musso kapus hátára, onnan pedig a kapuba pattant az első félidő közepén. A győzelmet Junior Messias a 87. percben biztosította be.
A piros-feketék drukkerei a győzelem mellett annak is örülhettek, hogy sérülése után 280 nap kihagyást követően visszatért tétmérkőzésen Zlatan Ibrahimovic. A 41 éves svéd csatár a 74. percben a világbajnok francia Olivier Giroud helyére állt be. De ugyancsak visszatért sérüléséből a kapus Mike Maignan is.
Serie A, 24. forduló:
AC Milan-Atalanta 2-0 (1-0)