Vágólapra másolva!
A francia labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a címvédő Paris Saint-Germain Lionel Messi hosszabbításban lőtt szabadrúgásgóljának is köszönhetően 4-3-ra legyőzte a Lille csapatát a Parc des Princes Stadionban. A párizsi csapat győzelmét viszont beárnyékolja, hogy Neymart a második félidő elején hordágyon kellett levinni a pályáról.

Azt túlzás lenne állítani, hogy a párizsiak gödörbe kerültek, az viszont tény, hogy a legutóbbi három meccsüket elveszítették, ilyenre pedig legutóbb 2020 szeptemberében volt példa, amikor még Thomas Tuchel vezette a csapatot. Christophe Galtier vezetőedző helyzetén némiképp javított, hogy a világbajnok Kylian Mbappé felépült a sérüléséből, így január 29-e után ismét együtt küldhette pályára a Messi-Neymar-Mbappé triót.

A Paris Saint-Germainnek az ellenfélről is kellemes emlékei lehetnek, ugyanis a legutóbb két Lille elleni meccsen 12 gólt szerzett.

A párizsiak nem kezdték jól a meccset, az olasz válogatott kapusnak, Gianluigi Donnarummának már az első tíz percben be kellett mutatnia két nagy védést.

A 12. perc elején aztán Mbappé egy csodagóllal megszerezte a vezetést a PSG-nek.

A kezdőbe a sérülése után visszatérő támadó Neymartól kapott egy labdát, betört a tizenhatoson belülre, két védő között megcsinált egy cselt, majd öt méterről a kapu közepébe lőtt.

  • Neymar ezzel már a 17. gólpasszát adta Mbappénak a Ligue 1-ben, ami az Opta adatgyűjtése óta (2006/07) a legtöbb gólpassz, amit egy játékos adott egy másiknak. Korábban Angel Di Maria és Edinson Cavani párosa állt az élen ebben a mutatóban.
Mbappé és Neymar ünneplik a PSG gólját Forrás: AFP/Franck Fife

Öt perccel később növelte az előnyét a párizsi csapat. Egy szép támadás végén Messi átlépős csele után Neymar rosszul vette át a labdát, de pont így lett jó Vitinhának, aki ziccerbe került, de lövés helyett visszapasszolt a brazilnak, akinek hat méterről csak az üres kapuba kellett passzolnia.

A folytatásban is remek iramban zajlott a meccs, a 24. percben pedig szépíteni tudott a Lille. Egy kisszöglet után a portugál André Gomes tekert középre, az érkező Bafodé Diakité pedig hét méterről a bal alsó sarokba csúsztatott.

A második félidő borzasztóan kezdődött a párizsi csapatnak, ugyanis Benjamin Andre szerelése után Neymar rosszul fogott talajt, és megsérült a bokája.

A brazil támadó megpróbált felállni, de néhány lépés után jelezte, hogy nem megy neki, így hordágyon vitték le a pályáról, miközben zokogott.

Neymarnak csúnyán maga alá fordult a bokája Forrás: AFP/Franck Fife

Neymar sérülése után még nagyobb bajba került a PSG, ugyanis az 56. percben tizenegyest kapott a Lille. Egy szöglet után Tiago Djalo esett hatalmasat Marco Verratti szorításában, a játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé a kanadai válogatott Jonathan David állt oda, aki a bal alsó sarokba gurított, ezzel megszerezve szezonbeli 15. gólját, amivel beérte a góllövőlista élén álló Folarin Balogunt.

A 69. percben a semmiből megfordította a meccset a Lille.

Verratti labdavesztése után André Gomes tálalt remek labdát Jonathan Bamba elé, aki lefutotta Juan Bernatot, majd éles szögből a rövid felsőbe bombázott.

Az utolsó húsz percben a párizsiak mindent megtettek az egyenlítésért, a 84. percben Messi reklamált tizenegyest, miután egy csele után a labda Benjamin Andre könyökére pattant, azonban a játékvezető nem ítélt büntetőt, pedig ez is legalább annyira adható volt, mint amit a Lille kapott.

A vendégcsapat azonban nem tudta megtartani az előnyét, mert a 87. percben Kylian Mbappé újra megvillant. A világbajnok francia támadó egy szép összjáték végén Vitinha visszakészített labdájára érkezett, és 11 méterről a rövid alsóba lőtt.

  • Mbappének ez volt a szezonbeli 15. gólja, ezzel holtversenyben ő is feljött a góllövőlista élére.
Messi a hosszabbításban hozta a győzelmet a PSG-nek Forrás: AFP/Franck Fife

Mbappé gólja után a PSG nem állt meg, és a 95. percben volt még egy csattanó a mérkőzésen. Messivel szabálytalankodtak a kapu előterében, a megítélt szabadrúgáshoz pedig a hétszeres aranylabdás támadó állt oda, aki 18 méterről mértani pontossággal lőtt a bal alsó sarokba, ezzel megnyerve csapatának a mérkőzést.

Ligue 1, 24. forduló:
Paris Saint-Germain-Lille 4-3 (2-1)
gólszerzők: Mbappé (12., 87.), Neymar (17.), Messi (90+5.) ill. Diakité (24.), David (58. -11-esből), Bamba (69.)