Álomgólok az NB II rangadóján

A DVTK magabiztos győzelemmel kezdte a tavaszi szezont
Vágólapra másolva!
Főként remek második félidei játékával a listavezető Diósgyőr hazai pályán 3-2-re verte a tabellán harmadik helyezett Pécsi MFC-t az NB II 24. forudlójának záró mérkőzésén. A DVTK előnye ezzel ismét öt pont a második MTK előtt, míg a Pécs hátránya immár 12 pontra nőtt.

A tabella 3. helyén álló, a DVTK-hoz hasonlóan egyértelműen a feljutást megcélzó vendég pécsiek kezdték jobban a meccset, akik Tóth-Gábor Kristóf, majd Gera Zalán révén is helyzetbe kerültek az első tíz percben.

A 15. perctől már inkább a hazai csapat játszott fölényben, igaz veszélyes helyzetet ők sem tudtak kialakítani a pécsi kapu előtt, sőt a 27. percben Harsányi középre lőtt labdájáról éppen csak lemaradt Gera Zalán. A 33. percben Kesztyűs baloldali beadását Tóth-Gábor fejelte a jobboldali kapufa és felső léc találkozási pontjára, Danilovic csak szemmel követte a labdát.

A 39. percben viszont már Lukács Dániel lépett ki egy indítással, Svedyuk pedig már csak lerántani tudta a vendégek 16-osán belül, amiért járt a sárga a lap és a jogos büntető is. A sértett, a másodosztály előző idényének gólkirálya pedig kíméletlenül vágta a kapuba a tizenegyest, megszerezve ezzel idénybeli 14. gólját.

Mégsem mehetett előnnyel szünetre a DVTK, mert a egy bedást Danilovic - talán fölöslegesen kimozdulva a kapujából - Kocsis Bence elé ütött, aki 18 méterről habozás nélkül az üresen maradt kapuba emelt. Nagyszerű gól volt!

  • Ez volt az első gól, amit a Diósgyőr 2023-ban kapott

Szünetben cseréltek a hazaiak, Kuznyecov Szergej a kapu előtt nem sokat mutató, viszont egy fölösleges sárga lapot összeszedő Eppel Márton helyére a válogatott Könyves Norbertet küldte be, a DVTK pedig a korábbiaknál sokkal agresszívebben kezdett játszani, a Pécs tíz percig szinte a félpályát sem lépte át.

Idővel aztán visszaesett a DVTK harci kedve, és az 57. percben már Harsányi lövését kellett védenie Danilovicnak, majd tíz perccel később Tóth-Gábor pörgette közelről a kapu mellé ugyancsak Harsányi beadását.

A 72. percben Bokros beadása után Bényei fejelhetett a bizonytalanul kimozduló Helesfay mellett, de a labda a kapu mellé ment. A 75. percben aztán ismét vezetést szerzett a Diósgyőr, Lőrinczy Attila 20 méterről gyönyörűen tekert a pécsi kapuba.

A 79. percben eldőlni látszott a mérkőzés, miután egy szögletet követően közvetlen közelről Cseke Benjámin is betalált, ezzel pedig már 3-1-re vezetett a DVTK.

Csakhogy a 82. percben Bárdos Bence megkapta a második sárga lapját is, így tíz emberre fogyatkoztak a hazaiak. A DVTK ugyan így is uralta a meccset, a PMFC pedig Gera Zalán révén hiába lőtt még egy gólt, a hazai csapat megérdemelten nyert 3-2-re, és úgy tűnik végleg leszakította a harmadik helyezett pécsieket.

Eredmény, NB II, 24. forduló:
DVTK - PMFC 3-2 (1-1)
gól: Lukács D. 40. (11-es), Lőrinczy 75., Cseke B. 79., ill. Kocsis 45+1., Gera Z.
kiállítva: Bárdos B. (DVTK, 82. perc)

Az NB2 állása 24 forduló után Forrás: MLSZ