Vágólapra másolva!
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 22. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Real Madrid 2-0-ra nyert egy igencsak feszült mérkőzésen az Osasuna vendégeként.

Érdekes első félidőt láthatott Pamplonában az Estadio El Sadar közönsége, ugyanis inkább a lapoké és a reklamálásoké volt a főszerep, így nem is csoda, hogy nem esett gól. Meglepetésre

az Osasuna volt veszélyesebb az első 45 percben, hiába birtokolta többet a labdát (55-45 százalék) a Real Madrid, és volt mindkét csapatnak egy-egy kaput eltaláló lövése.

Feszült volt az első félidő Forrás: AFP/Cesar Manso

A félidő utolsó pillanataiban

Vinícius Junior kapott sárga lapot, miután kakaskadott Moi Gómezzel, ezt pedig már Carlo Ancelotti is nehezen viselte. Tőle szokatlan módon még a pályán számon kérte José Luis Munuera Montero játékvezetőt,

aki annyival zárta le a vitát, hogy ő a bíró, majd eldönti, hogyan dönt.

Vinícius indulatai érthetőek, már a meccs előtt szidták a szurkolók:

A második félidő elején Vinícius Jr. gólt lőtt, de lesről indult, így maradt a gólnélküli döntetlen. Az 57. percben érvényes gólt is szerezhetett volna a brazil, de ziccerben inkább a kapust is ki akarta cselezni.

A 62. percben villant az Osasuna is, méghozzá Moi Gómez kapufájával.

Nem sokkal később állt a meccs, miután valamit - szendvicsnek tűnt - bedobtak a pályára.

A 74. percben ismét Vinícius rontott elképestően nagy ziccert, így maradt továbbra is a gólnélküli döntetlen.

Ám nem sokáig, a

78. percben Vinicius Junior kiszolgálása után Federico Valverde lőtt hat méterről bevetődve a kapuba.

Íme, Valverde gólja.

A 89. percben dőlhetett volna el végleg a mérkőzés, a csereként beálló Alvaro szépen szolgálta ki Vinícius Juniort, aki ziccerben ezúttal nem hibázott, ám a bíró les miatt nem adta meg a találatot. Ami elsőre nem sikerült, az másodikra igen.

Alvaro ezúttal Asensiót szolgálta ki a 92. percben, aki be is talált, ezúttal a gól is érvényes volt.

Íme, Asensio találata.

A hátralévő időben újabb gól már nem esett, így ha nehezen is, de 2-0-ra nyert a Real Madrid.

1. félidő
5Lucas Torro
2. félidő
92Alvaro Rodriguez
92Marco Asensio
89Vinicius Junior
88Rodrygo
86Abdessamad Ezzalzouli
86Lucas Torro
84Nacho Fernandez
78Vinicius Junior
78Federico Valverde
76Nacho Fernandez
72Darko Brasanac
66Daniel Ceballos
63Ruben Garcia
48Moi Gomez
48Vinicius Junior
47Jon Moncayola
Összeállítások
Osasuna4-2-3-1
Real Madrid4-3-3
Football Pálya
1
Sergio
Herrera
7
Jon
Moncayola
4
Unai
Garcia
5
David
Garcia
20
Manuel
Sanchez
16
Moi
Gomez
6
Lucas
Torro
14
Ruben
Garcia
8
Darko
Brasanac
12
Abdessamad
Ezzalzouli
17
Ante
Budimir
1
Thibaut
Courtois
6
Nacho
Fernandez
3
Eder
Militao
22
Antonio
Ruediger
4
David
Alaba
10
Luka
Modric
12
Eduardo
Camavinga
19
Daniel
Ceballos
15
Federico
Valverde
21
20
Vinicius
Junior

Osasuna

Kezdők
1Sergio Herrera
7Jon Moncayola
47
4Unai Garcia
5David Garcia
20Manuel Sanchez
16Moi Gomez
48
6Lucas Torro
86
5
14Ruben Garcia
63
8Darko Brasanac
72
12Abdessamad Ezzalzouli
86
17Ante Budimir
2Nacho Vidal
15Ruben Pena
9Ezequiel Avila
3Juan Cruz
25Aitor Fernandez
11Enrique Barja
18Kike Garcia
19Pablo Ibanez
29Aimar Oroz
23Aridane Hernandez
34Iker Munoz
35Diego Moreno
Cserék

Real Madrid

Kezdők
1Thibaut Courtois
6Nacho Fernandez
84
76
3Eder Militao
22Antonio Ruediger
4David Alaba
10Luka Modric
12Eduardo Camavinga
19Daniel Ceballos
66
15Federico Valverde
78
21Rodrygo
88
20Vinicius Junior
89
78
48
23Ferland Mendy
9Karim Benzema
8Toni Kroos
18Aurelien Tchouameni
13Andriy Lunin
2Daniel Carvajal
5Jesus Vallejo
7Eden Hazard
11Marco Asensio
92
16Alvaro Odriozola
17Lucas Vazquez
26Luis Lopez
31Mario Martin
39Alvaro Rodriguez
92
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 34 27 1 6 74-22 52 87
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Girona 34 23 6 5 73-42 31 74
GY
V
GY
GY
GY
I
3.
Barcelona 34 22 5 7 70-43 27 73
GY
GY
V
GY
V
I
4.
Atletico Madrid 34 21 9 4 63-39 24 67
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
Athletic Bilbao 34 17 7 10 55-33 22 61
V
D
D
V
GY
I
6.
Real Sociedad 34 14 8 12 48-35 13 54
GY
D
D
V
GY
I
7.
Real Betis 34 13 8 13 43-39 4 52
V
GY
GY
D
GY
I
8.
Valencia 34 13 13 8 37-39 -2 47
GY
GY
V
V
V
I
9.
Villarreal 34 12 13 9 56-58 -2 45
V
D
GY
GY
V
I
10.
Getafe 34 10 11 13 41-47 -6 43
V
D
D
GY
V
I
Teljes lista