Az Inter már a 17. percben tizenegyest kapott: Dumfriesszel szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, és a videóbírózás után a bíró büntetőt ítélt. A tizenegyest Romelu Lukaku elképesztően gyengén végezte el, a belga csatár bal alsó sarokba tartó lövését kivédte az Udinese kapusa, Silvestri.
A bíró azonban újra elvégeztette a tizenegyest, mert néhány játékos hamarabb lépett be a tizenhatoson belülre.
Lukaku másodszorra már nem hibázott.
A 43. percben egyenlített az Udinese: a mlinánóiak labdát veszítettek a középpályán, majd Pereyra passza után Lovrics tizenkét méterről a léc alá bombázott. A második félidőben több találat nem született.
A második félidőben az Inter játszott aktívabban, de az Udinese mélyen a saját tizenhatosa körül védekezett, és kevés területet hagyott a milánói csapat támadóinak. A 71. percben Dzeko egy az egyben vezethette rá a kapusra a labdát, de a rutinos csatár tizenkét méterről Silvestribe lőtte a labdát.
Pár perc múlva azonban már vezetett a második félidőt végigtámadó Inter: a 73. percben Calhanoglu indította a balszélen Dimarcót,
akinek középre adott labdáját Mkhitaryan kapásból gyönyörű mozdulattal lőtte a kapu bal oldalába.
A 87. percben Lautaro Martinez vezethette kapura a labdát, de csúnyán a kapu fölé emelte azt. Egy perc múlva azonban már nem kegyelmezett a világbajnok csatár, az argentin támadó szorongatott helyzetben remekül emelt a hosszú sarokba a tizenhatoson belül.
A hátralévő időben több gól nem született, az Inter főleg a második félideji játékának köszönhetően megnyerte a meccset.
Serie A, 23. forduló
1. félidő |
---|
43Sandi Lovric |
43Roberto Pereyra |
39Matteo Darmian |
22Adam Masina |
22Romelu Lukaku |
20Romelu Lukaku |
19Romelu Lukaku |
17Enzo Ebosse |
2. félidő |
---|
89Lautaro Martinez |
89Danilo D'Ambrosio |
84Henrikh Mkhitaryan |
79Federico Dimarco |
76Beto |
75Sandi Lovric |
75Roberto Pereyra |
73Henrikh Mkhitaryan |
73Federico Dimarco |
66Marcelo Brozovic |
66Romelu Lukaku |
61Florian Thauvin |
47Jaka Bijol |
46Matteo Darmian |
Handanovic
Darmian
Acerbi
Bastoni
Dumfries
Barella
Brozovic
Mkhitaryan
Dimarco
Dzeko
Lukaku
Silvestri
Becao
Bijol
Ebosse
Ehizibue
Pereyra
Lovric
Udogie
Thauvin
Internazionale
1Samir Handanovic |
36Matteo Darmian 46 39 |
15Francesco Acerbi |
95Alessandro Bastoni |
2Denzel Dumfries |
23Nicolo Barella |
77Marcelo Brozovic 66 |
22Henrikh Mkhitaryan 84 73 |
32Federico Dimarco 79 73 |
9Edin Dzeko |
90Romelu Lukaku 66 22 20 19 |
11Joaquin Correa |
21Alex Cordaz |
24Andre Onana |
5Roberto Gagliardini |
6Stefan de Vrij |
8Robin Gosens |
10Lautaro Martinez 89 |
12Raoul Bellanova |
14Kristjan Asllani |
20Hakan Calhanoglu |
33Danilo D'Ambrosio 89 |
37Milan Skriniar |
45Valentin Carboni |
46Mattia Zanotti |
Udinese
1Marco Silvestri |
50Rodrigo Becao |
29Jaka Bijol 47 |
23Enzo Ebosse 17 |
19Kingsley Ehizibue |
37Roberto Pereyra 75 43 |
11Walace |
4Sandi Lovric 75 43 |
13Iyenoma Udogie |
26Florian Thauvin 61 |
9Beto 76 |
10Gerard Deulofeu |
30Ilija Nestorovski |
20Daniele Padelli |
99Edoardo Piana |
2Festy Ebosele |
3Adam Masina 22 |
5Tolgay Arslan |
7Isaac Success |
14James Abankwah |
15Leonardo Buta |
24Lazar Samardzic |
80Simone Pafundi |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 36 | 29 | 2 | 5 | 86-19 | 67 | 92 | D GY GY V GY |
2. | AC Milan | 37 | 22 | 7 | 8 | 74-47 | 27 | 74 | D V D D GY |
3. | Bologna | 36 | 18 | 5 | 13 | 51-27 | 24 | 67 | D GY D D GY |
4. | Juventus | 35 | 18 | 5 | 12 | 48-27 | 21 | 66 | GY D D D D |
5. | AS Roma | 35 | 17 | 9 | 9 | 62-42 | 20 | 60 | GY V GY D D |
6. | Atalanta | 34 | 18 | 10 | 6 | 63-38 | 25 | 60 | V D GY GY GY |
7. | Lazio | 36 | 18 | 13 | 5 | 47-37 | 10 | 59 | GY GY GY D GY |
8. | SSC Napoli | 36 | 13 | 11 | 12 | 53-46 | 7 | 51 | D V D D V |
9. | Torino | 36 | 12 | 10 | 14 | 33-32 | 1 | 50 | D D V D GY |
10. | ACF Fiorentina | 34 | 14 | 12 | 8 | 51-39 | 12 | 50 | V D GY GY V |