Vágólapra másolva!
A holland másodosztályban szereplő NAC Breda szurkolói alaposan kitettek magukért, miután Ralf Seuntjens visszatért korábbi csapatának staionjához.

A bredaiaktól tavaly a japán harmadosztályba igazolt holland csatár vállában májusban fedeztek fel egy daganatot. A 33 éves játékosra rengeteg kemoterápiás kezelés várt, amiről még novemberben is úgy nyilatkozott, hogy sikertelen. Január végén azonban Seuntjens arról számolt be, hogy a szervezete sikeresen legyőzte a nyirokcsomórákot.

A NAC színeiben nem egészen egy év alatt 12 gólt szerző támadó pénteken tért vissza először korábbi csapata stadionjához, ahol a szurkolók görögtüzekkel és elképesztő show-val fogadták őt.

A NAC a De Graafschap csapatával – amely klubnál Seuntjens szintén megfordult – mérkőzött meg pénteken, és végül 2-0-s hazai siker született a bajnokin.