Vágólapra másolva!
Kristoffer Zachariassen, a Fradi norvég szélsője kedvenc angol csapatával találkozna az Európa-liga-nyolcaddöntőben.

Pénteken 13 órakor sorsolják az Európa-liga-nyolcaddöntő párosítását, a Ferencváros kiemeltként, csoportgyőztesként már biztos résztvevőként várja a ceremóniát. A csütörtöki játéknapon több csapat próbálja kiharcolni a továbbjutást és a jogot arra, hogy az Európa-ligában tovább meneteljenek. A választékból néhány párosítás: Manchester United–Barcelona, Nantes–Juventus, Union Berlin–Ajax, PSV–Sevilla, AS Roma–RB Salzburg.

A Fradi támadó középpályása, Kristoffer Zachariassen szíve szerint a Manchester Unitedet választaná - derült ki a Nemzeti Sport oldaláról.

– mondta el a Ferencváros norvég focistája.

- árulta el a Fradi játékosa.

Kristoffer Zachariassen nagyon várja már a hétvégi meccseket is Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A Ferencváros az első mérkőzést március 9-én idegenben játssza, a visszavágót március 16-án a Puskás Arénában. Norvégiából is érkeznek Fradi-szurkolók a találkozóra, Kristoffer Zachariassen szülővárosából, Sotrából tucatnyian biztosan ott lesznek az El-visszavágón a budapesti aréna lelátóján.

- mondta el a magyar bajnokcsapat játékosa. A 29 éves futballista a tavasszal egy gólt szerzett, a Paks otthonában 3–1-re megnyert meccsen talált a kapuba csereként beállva. Mentálisan és erőnlétileg is frissnek érzi magát, élvezi az edzéseket és a mérkőzéseket. Pedig odahaza is van teendő, kislányát esténként ő fürdeti és altatja el.

- zárta le mondandóját a Fradi játékosa.