Vágólapra másolva!
A norvég Tromso második második csapatában játszó 16 éves Bogdán Hunor meghívót kapott a magyar U17-es utánpótlás válogatottba.

A 16 éves tehetség hatéves kora óta él családjával Norvégiában. A korosztályos csapatokat végigjárta, a novemberben véget ért szezont szenzációsan zárta, 15 mérkőzésen 23 gólt szerzett, amivel másodikként végzett az U17-es bajnokság góllövőlistáján.

Az év második felében a Tromso IL harmadosztályban szereplő második csapatával edzett, többnyire visszajátszott az U19-be. A norvég szövetség adatbankja szerint felnőttszinten is bevetették már, két mérkőzésen kapott lehetőséget. A norvég Til információi szerint a Magyar Labdarúgó Szövetségnél is felfigyeltek a gólérzékeny támadóra, aki szerdán megkapta élete első meghívóját a magyar válogatottba.

Magyar korosztályos válogatottba kapott meghívót a Norvégiában játszó fiatal csatára Forrás: til.no

– nyilatkozta még a válogatott meghívó előtt Bogdán, akinek nagypapája már nem láthatja unokáját magyar címeres mezben, ugyanis hat évvel ezelőtt meghalt.

Hunor szombaton utazik a magyar csapat összetartására Telkibe.

"Úgy fogok odamenni, hogy ez az egy esélyem van, szóval mindent megteszek, hogy felhívjam magamra a figyelmet a pályán és azon kívül is" – fogalmazott a fiatal magyar támadó.