Vágólapra másolva!
Roberto Martínez lett a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A helyi szövetség hétfőn jelentette be a spanyol szakember kinevezését. Szerződése - sajtóhírek szerint - 2026-ig szól. Martínez a sajtótájékoztatón kiemelte: nagy öröm és megtiszteltetés számára, hogy átveheti a portugál válogatott irányítását. A kerettel kapcsolatban kifejtette: szakmai kérdésekben nem az irodában, hanem a futballpályákon hoz döntéseket. Hozzátette: miután tíz hét múlva már tétmérkőzéseken kell irányítania új csapatát, kiindulópontnak azt a keretet veszi alapul, amely a katari világbajnokságon szerepelt. Márpedig abban ott volt Cristiano Ronaldo is, aki azóta szaúdi klubhoz szerződött.

- utalt a csapat legnagyobb sztárjára.

Kevin De Bruyne és Roberto Martinez beszélget Forrás: Belga via AFP/Bruno Fahy

A 49 éves tréner Fernando Santost váltja a kispadon, akit a katari világbajnokságot követően menesztettek,

miután a gárda a negyeddöntőben Marokkóval szemben búcsúzott.

Elődjéhez hasonlóan Martínez is a katari vb után távozott előző állomáshelyéről. Ő 2016-tól a belga nemzeti csapatot irányította, amellyel 2018-ban világbajnoki bronzérmes lett és sokáig vezette a világranglistát, a november-decemberi vb-n azonban a csoportkörben kiesett.