Vágólapra másolva!
Az angol bajnokságban szereplő Leeds United leigazolta Max Wöbert, a Red Bull Salzburg osztrák válogatott futballistáját.

A belső és szélső védőként is bevethető játékos négy és fél évre szóló szerződést kötött a klubbal, amely nem hozta nyilvánosságra az átigazolás anyagi részleteit.

A 24 éves Wöber így újra együtt dolgozhat az amerikai Jesse Marsch vezetőedzővel, aki 2021-ig irányította az akkor még Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató salzburgi csapatot.

Az osztrák védő épp a francia Pavardot szereli le Forrás: AFP/Franck Fife

A 13-szoros válogatott Wöber a Rapid Wienben kezdte pályafutását, majd az Ajaxnál és Sevillánál futballozott, 2019-ben az akkor osztrák Bundesliga-rekordot jelentő 10,5 millió euróért igazolt a Salzburghoz, amelyben 125 tétmérkőzésen lépett pályára és sorozatban háromszor lett bajnok és kupagyőztes.