Vágólapra másolva!
A L'Équipe szerint tovább folynak a tárgyalások a Paris Saint-Germainnél Lionel Messi szerződéshosszabbítása kapcsán.

A PSG elnöke még a világbajnokság ideje alatt elmondta, szeretnék, ha Messi maradna a nyarat követően is. A közös munka folytatódhat, hiszen van még egy év opciója Messinek a klubbal, amit közösen érvényesíthetnek, de a PSG a hírek szerint új szerződést kötne Messivel.

Lionel Messi még nem a levezetésen gondolkodik Forrás: AFP/Luis Robayo

A párizsiaknak figyelniük kell a pénzügyi fair-play szabályaira is majd, ami miatt korábban megbüntette a klubot az UEFA. Kérdés, Messi pályafutása végén nem szeretne-e egy „csillagászati" összeget kiharcolni magának valahol, mint tette azt Cristiano Ronaldo is Szaúd-Arábiában.

Várhatóan a következő hetekben ül majd össze Messi édesapja és egyben ügynöke a PSG vezetőivel, de egyelőre úgy tűnik, a katari tulajok meg akarják tartani Messit, aki hajlik az új megállapodásra, ugyanis egy európai topcsapatban megdönthetné Ronaldo BL-gólcsúcsát, amitől 12 találatra van. És az sem mellékes, hogy a PSG-ből könnyebben kerülhet megfelelő formában az argentin válogatottba is, amellyel még 2024-ben ott lenne a Copa Américán is.