Luis Suárez mesterhármassal mutatkozott be az új csapatában - videó

Luis Suárez do Gręmio during the match against Săo Luiz, valid for the final gremio recopa gaucha Horizontal
Luis Suárez mesterhármast szerzett
Vágólapra másolva!
Luis Suárez mesterhármassal mutatkozott be új csapatában, a brazil Gremióban, amely kedden egy regionális (Recopa Gaucha) szuperkupa-mérkőzésen 4-1-re legyőzte a Sao Luiz együttesét.

A 35 éves uruguayi támadót már a kezdés előtt vastapssal köszöntötte a közönség, majd a 4. percben védhetetlen lövéssel rögtön megszerezte csapatának a vezetést, a 32. és a 38. percben pedig ismét eredményes volt. A végeredmény így már a szünetre kialakult.

Suárez pályafutása során játszott a Groningenben, az Ajax Amsterdamban, a Liverpoolban, az FC Barcelonában és az Atlético Madridban. Brazíliába uruguayi nevelőegyesületétől, a Nacionaltól érkezett, és két évre szóló szerződést írt alá a Gremiónál, amelynél két héttel ezelőtt 30 ezer szimpatizáns előtt mutatták be.

Luis Suárez mesterhármast szerzett Forrás: Brazil Photo Press via AFP/BRAZIL PHOTO PRESS/Rodrigo Ziebell

Suárez holland, angol és spanyol gólkirály is volt, a Barcelonával nyert Bajnokok Ligáját, az uruguayi válogatottban pedig 137 mérkőzésen 68-szor talált az ellenfelek kapujába.

Az első félidőben ezt megelőzően 2013 decemberében, még liverpooli játékosként ért el mesterhármast, akkor a Norwich elleni bajnoki összecsapáson volt hasonlóan gyors és termékeny.