Vágólapra másolva!
Az angol Ligakupa negyeddöntőjében a bajnoki címvédő Manchester City meglepetésre 2–0-ra kikapott a Southampton otthonában, míg a Nottingham Forest 1-1-es döntetlen után a Wolverhampton ejtette ki büntetőkkel .

Bátran és jól kezdte a meccset a Premier League utolsó helyén álló hazai együttes, amely némi meglepetésre már szűk fél óra alatt kétgólos előnyben volt a manchesteriek ellen. A 23. percben előbb egy szép támadás után Sekou Mara talált be közelről, majd Moussa Djenepo varázslatos góllal sokkolta a vendégeket, akik jóformán még fel sem ocsúdtak az első bekapott góltól.

Ugyan a következő percekben

jelentősen többet birtokolta a labdát a City, de igazán komoly helyzetet nem tudott kialakítani.

A fordulás után Pep Guardiola pályára küldte többek között Kevin de Bruyne-t és Erling Haalandot is, ám a manchesteriek játéka a cserék után is ötlettelen volt, mi sem bizonyítja jobban, hogy kaput eltalált lövés nélkül zárták a meccset.

Haaland sem tudott segíteni, a Southampton kiejtette a Cityt a Ligakupából Forrás: AFP/Adrian Dennis

A másik szerdai negyeddöntős összecsapáson a Nottingham Forest 1-1-es döntetlen után tizenegyespárbajban ejtette ki a Wolverhamptont.

A Ligakupa elődöntős párosításai egyelőre nem ismertek, a Nottinghamen és a Southamptonon kívül a Manchester United és a Newcastle United van ott a legjobb négy csapat között.

Angol Ligakupa, negyeddöntő:
Southampton–Manchester City 2-0 (2-0)
gólszerző: Mara (23.), Djenepo (28.)
Nottingham Forest–Wolverhampton Wanderers 1–1
gólszerző: Boly (18.), illetve Jiménez (64.) – 11-esekkel 4–3