Nagyon szoros meccset játszott a Fradi

Sztanyiszlav Csercseszov csapata ezúttal nem tudott nyerni
Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencváros 1-0-ra kikapott a lengyel Piast Gliwice elleni felkészülési mérkőzésen.

A Spanyolországban edzőtáborozó zöld-fehérek szerdán kétgólos győzelmet arattak a Bundesligában szereplő Augsburg elleni felkészülési meccsen, most pedig a lengyel bajnokságban szereplő Piast Gliwice ellen léptek pályára.

A Fradi ezúttal a Bogdán - Wingo, S. Mmaee, Kovacevic, Pászka - Esiti, Vécsei, Auzqui - Lisztes, R. Mmaee, Osei összeállításban lépett pályára.

Az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott, majd a 18. percben Samy Mmaee eladott labdájával Damian Kadzior indult meg a kapu felé, a kivetődő Bogdán mellett elpasszolta a labdát az érkező Kamil Wilczeknek, akinek már csak az üres kapuba kellett lőnie. A folytatásban a Fradi irányította a meccset, de Sztanyiszlav Csercseszov csapata nem tudott egyenlíteni.

Bogdán Ádámot többször is megdolgoztatták a lengyelek Forrás: fradi.hu

A második félidőt a lengyel csapat kezdte jobban, a 47. percben Bogdán Ádámnak kellett védeni egy távoli bombát.

A folytatásban a Fradi többet birtokolta a labdát, de nagy helyzetet sokáig nem tudott kialakítani a Piast Gliwice kapuja előtt. A Fradi előtt a 77. percben adódott egy helyzet. Egy bal oldali szögletre Mats Knoester robbant be, de a holland védő fejese egy méterrel elszállt a kapu fölött.

Öt perccel később már kapufát is lőtt a magyar bajnokcsapat.

Halmai Ádám jobb oldali beadására Marquinhos érkezett, a brazil támadó fejese azonban a jobb kapufán csattant, a kipattanóra érkező Giorgi Haraisvili pedig nem tudta közelről a kapuba kotorni a labdát.

Sztanyiszlav Csercseszov csapata ezúttal nem tudott nyerni Forrás: fradi.hu

A 89. percben még egyenlíthetett volna a Fradi.

Egy jobb oldali beadás után ismét Marquinhos fejelhetett, de a lengyel csapat kapusa bravúrral védett, így maradt az egygólos lengyel gőzelem.

Felkészülési mérkőzés:
Ferencvárosi TC-Piast Gliwice (lengyel) 0-1 (0-1)
Bogdán – Wingo (Hamai, 54.), S. Mmaee (Knoester, 36.), Kovacevic, Pászka – Vécsei, Esiti (Sigér, 64.) – Osei (Varga Z., 64.), Lisztes (Kharaishvili, a szünetben), Auzqui – R. Mmaee. (Marquinhos, 79.) Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Sárga lap: Auzqui (29.), Esiti (57.)
Gólszerző: Wilczek (18.)

A Fradi legközelebb hétfőn délután háromtól a cseh Viktoria Plzen csapata ellen játssza majd harmadik felkészülési mérkőzését.