Vágólapra másolva!
A spanyol El Chiringuito szerint távozik az Atlético Madrid kispadjáról a csapat argentin edzője, Diego Simeone, aki már be is jelentette szándékát a klub vezetésének.

Az 52 éves szakember 2011 nyara óta vezeti a fővárosi csapatot, ahol kétszer volt döntős a Bajnokok Ligájában, nyert Európa-ligát, volt spanyol bajnok, spanyol és európai Szuperkupa-győztes is. Ebben a szezonban már most 14 pontos hátránya van az Atléticónak az első helyezett Barcelonához képest.

Az argentin szakember körül szép lassan elfogyott a levegő, korábban a játékosai tűzbe mentek volna érte, de mára kissé megfáradt a kapcsolat a szakember és a keret tagjai között. Sőt, már a szurkolók sem állnak ki egyértelműen Simeone mellett, így úgy tűnik, egyre elkerülhetetlenebb a váltás a kispadon, ahol jelenleg rekorder az európai topligákat illetően Simeone, ugyanis a legrégebb óta edzősködik ugyanannál a csapatnál a jelenlegi szakemberek közül.