A La Ligában listavezető Barcelonára a papírforma alapján könnyű meccs várt, hiszen a harmadosztály 16., kiesőhelyén álló CF Intercity otthonába látogatott.
Remekül kezdte a meccset a katalán csapat, amely már a negyedik percben megszerezte a vezetést. A 19 éves Pablo Torre szögletére Ronald Araujo robbant be, a vb-ről lemaradó uruguayi védő pedig négy méterről védhetetlen gólt fejelt a bal felső sarokba.
A folytatásban is a Barcelona dominált, ennek ellenére a 18. percben majdnem egyenlített a harmadosztályú csapat.
Egy kontratámadás végén Aaron Pinan lépett ki ziccerben, megtolta a labdát a kapuból kifutó Inaki Pena mellett majd az megcélozta az üres kaput, de a visszasprintelő Araujo egy elképesztő becsúszással kirúgta a labdát a gólvonalról.
Ez után újra a Barcelona irányította a játékot, Xavi Hernández csapata a 27. percben állt a legközelebb a második gól megszerzéséhez, de a holland válogatott Memphis Depay megpattant szabadrúgása a felső lécen csattant.
Az első félidőben a Barcelona 80%-ban birtokolta a labdát és 13 lövéssel kísérletezett, a fordulás után azonban csökkent a katalán csapat mezőnyfölénye, az 59. percben pedig egyenlített az alicantei csapat.
Egy jobb oldali szögletet a 21 éves Vadik Murria fejelt vissza a hosszún érkező Oriol Soldevilának, aki hat méterről, kapásból a bal alsó sarokba lőtt.
Sokáig azonban nem örülhetett a harmadosztályú csapat, ugyanis a 67. percben ismét vezetést szerzett a Barcelona.
Egy labdaszerzés után Gavi ugratta ki a félpályáról meginduló Ousmane Dembélét, a világbajnok francia támadó ziccerbe került, és elegáns mozdulattal átnyeste a labdát a kapujából kifutó Gaizka Campos fölött.
Ekkor úgy tűnt, a Barcelona már nem engedi ki a kezéből a továbbjutást, azonban az Intercity a 74. percben ismét egyenlített.
Egy szép támadás végén a balhátvéd Cristo Romero tekert középre, a berobbanó Oriol Soldevila pedig Jordi Albát megelőzve öt méterről a kapuba csúsztatott.
A második gól után aztán a Barcelona ismét sebességet váltott, és a 77. percben harmadszor is megszerezte a vezetést. Egy szépen felépített támadás végén Jordi Alba kapott labdát a balszélen, élesen a kapu előtt lőtt, a hosszú érkező Raphinha pedig közelről a kapuba passzolt.
A hajrában a Barcelona eldönthette volna a meccset, de
a 85. percben Raphinha ziccerét Gaizka Campos valami földöntúli bravúrral védeni tudta, aminek egy perc múlva lett meg a jelentősége, amikor az Intercity harmadszor is kiegyenlített.
Marcos Alonso labdavesztése után Soldevila kapott egy remek kiugratást, ziccerbe került, majd a tehetetlen Pena mellett a kapu jobb oldalába gurított, ezzel hosszabbításre mentve a meccset.
A ráadás első felvonásában a Barcelona mindent megtett a vezetést megszerzéséért, a 100. percben Sergio Busquets átadása után Jordi Alba lőtt kapufát. Négy perccel később aztán a csereként beállt Ansu Fati egy hihetetlenül szerencsés góllal ismét vezetéshez juttatta a katalán csapatot. Raphinha középre centerezett labdája üresen találta meg a spanyol válogatott támadót, aki 11 méterről lőtt, a labdája azonban úgy pattant meg a bevetődő Emilio Nsue lábán, hogy Gaizka Camposnak esélye sem volt a hárításra.
A hosszabbítás második félidejére fizikálisan már teljesen elfogyott a harmadosztályú csapat, így a Barcelona rutinból már lehozta az utolsó tizenöt percet, és bár a vártnál nehezebben, de továbbjutott a legjobb 16 közé.
Király-kupa, a legjobb 16 közé jutásért:
CF Intercity (III)–FC Barcelona 3-4 (0-1, 3-3, 3-4) - hosszabbítás után
Gólszerzők: Soldevila (59., 74., 86.), ill: Araujo (4.), Dembélé (67.), Raphinha (77.), Ansu Fati (104.)