Vágólapra másolva!
A Farkasréti temetőben elbúcsúztatták Mészöly Kálmánt, aki 81 éves korában, november 21-én halt meg. Mészöly Kálmán a Vasas és a magyar válogatott legendás középhátvédje volt, 61-szer lépett pályára a nemzeti csapatban, majd szövetségi kapitányként három időszakban ugyancsak 61-szer ült le a kispadra. 

A korábbi kiváló labdarúgó, szövetségi kapitány, edző hosszú évekig betegeskedett, november 21-én a kórházban halt meg.

Forrás: Bors/Nagy Zoltán

A Bors beszámolója szerint sokan kísérték utolsó útjára a Szőke Sziklát.

Ott volt a szertartáson többek között Gyulai Zsolt, a MOB elnöke, Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke.

A lap külön kiemeli, hogy Csányi Sándor MLSZ-elnök külföldön tartózkodik, de rajta keresztül Gianni Infantino, a FIFA elnöke is megemlékezett Kálmánról.

Ott volt a Farkasréti temetőben Fábián László, olimpiai bajnok öttusázó, Mága Zoltán hegedűművész, Jónyer István, asztaliteniszező világbajnok, és személyesen megjelent Orbán Vitor miniszterelnök is.

Orbán Viktor is megjelent a temetésen Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A gyászolók körében többek között ott voltak a Vasas olimpiai bajnokai, Hegedüs Csaba és Gedó György, illetve Mészöly volt játékosai, Nyilasi Tibor és Esterházy Márton, továbbá Eperjes Károly színművész és a Vasas NB I-es csapatának, valamint utánpótlásának játékosai.

Az életének 82. évében november 21-én szívelégtelenség következtében elhunyt 61-szeres válogatott labdarúgót római katolikus szertartás szerint búcsúztatták, amelyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrált.

A temetésen először az Ave Maria és Johann Sebastian Bach dallamai csendültek fel, majd Mága Zoltán hegedűművész és zenekara játszotta el Mészöly Kálmán egyik kedvenc nótáját.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nevében Sipos Jenő szóvivő rövid bevezetője után Berzi Sándor alelnök búcsúzott a kiváló középhátvédtől. Amint elmondta, Csányi Sándor, az MLSZ elnöke külföldi üzleti útja miatt nem lehetett jelen a temetésen, de üzenetében utalt Gianno Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének soraira, aki szerint "szavakkal nem lehet kifejezni azt a szomorúságot, amit a nemzetközi futball számára Mészöly Kálmán elvesztése jelent". Felidézte, hogy a FIFA elnöke 81. születésnapján otthonában személyesen kereste fel az egykori kiváló védőt.

Amikor megkérdezte tőle, mi lenne a kívánsága, Mészöly azt felelte, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jusson ki a világbajnokságra.

Berzi az MLSZ nevében ígéretet tett arra, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez sikerüljön.

Örök nyugalomra helyezték Mészöly Kálmánt Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az MLSZ alelnöke szerint Mészöly egyenes, szókimondó ember volt, igazi egyéniség, de egyben olyan csapatjátékos, aki kiválóan beszélte a futball nyelvét.

Ezután felelevenítette a Szőke Sziklának becézett Mészöly Kálmán pályafutásának főbb állomásait, hogy 1960-ban mutatkozott be a Vasas felnőtt csapatában, amellyel négyszer nyert bajnokságot, háromszor pedig Közép-Európai Kupát. A magyar válogatottban 1961 decemberében debütált, majd további hatvan alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Két világbajnokságon vett részt: 1962-ben Chilében, majd 1966-ban Angliában is negyeddöntős, az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmes volt a csapattal. Később szövetségi kapitányként háromszor irányította a nemzeti együttest, amelynek szintén 61 alkalommal ült a kispadján, de dolgozott Törökországban, Cipruson és Szaúd-Arábiában is, majd később tanácsadóként segítette az MLSZ munkáját. Berzi felhívta a figyelmet arra, hogy Mészölyt tevékenysége elismeréséül 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2018-ban pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség Életműdíjjal jutalmazta, valamint a Budapest díszpolgára címet is megkapta.

A Vasas részéről Puskás Lajos búcsúzott a Szőke Sziklától, akit nagyszerű csapattársnak nevezett.

A barátok és csapattársak képviseletében Kenderesi István köszönt el Mészölytől, ő elsősorban az emberi tulajdonságait emelte ki, hogy mindig jókedvű és optimista ember volt, aki a tréfát sem vetette meg, és mindig igyekezett segíteni az elesetteken. Egyben köszönetet mondott feleségének, a 329-szeres válogatott röplabdázónak, Bardi Gyöngyinek azért, hogy az elmúlt években kitartóan és odaadóan ápolta Mészölyt.

A ceremónia zárásaként Nemcsák Károly színművész elszavalta Juhász Gyula Consolatio című versét, majd a sírhelyhez kísérték a koporsót.

Az egykori Európa-válogatott Vasas-legendát november elején kritikus állapotban szállították a János Kórház belgyógyászatára, ahová tüdőgyulladással, keringési rendellenességgel és fertőzéssel került be. Később elkapta a koronavírust, majd november 21-én hunyt el.