Így búcsúztak a játékosai és rajongói is Mészöly Kálmántól

1981.05.13
Magyarország Románia labdarúgó vb selejtező
Népstadion
Budapest, 1981. május 13. Mészöly Kálmán labdarúgó, edző, szövetségi kapitány 1941. július 16-án született Budapesten. A képen: Mészöly Kálmán szövetségi kapitány (j) a kispadon a Magyarország - Románia világbajnoki selejtező labdarúgó mérkőzésen a Népstadionban. MTI Fotó: Németh Ferenc
Vágólapra másolva!
Hétfőn este 81 éves korában meghalt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest. A Szőke Szikla korábbi játékosai és rajongói is elbúcsúztak az legendától, és a közösségi médiában is gyászolják a magyar focistát.

A Nemzeti Sportnak korábbi társai, játékosai megrendülten beszéltek Mészöly Kálmánról.

„Kovács Ferenc hívott a Vasashoz, de Mészöly Kálmán volt az edző, amikor a katonaság után megérkeztem a Fáy utcába. Egyetlen edzőmeccsen nézett meg, azután betett a kezdőbe a hétvégén, és sohasem ültem mellette a kispadon csereként – az én futballéletemben nem volt egyetlen edzőm sem, aki ennyire bízott volna bennem. A nemzeti csapatban sem nála debütáltam, nem is nála fejeztem be, de messze a legtöbb mérkőzésemet akkor játszhattam, amikor ő volt a kapitány.

- mondta Kiss László, a Vasas 33-szoros válogatott csatára.

Garaba Imrének is sokat jelentett Mészöly Kálmán Forrás: MTI/Németh Ferenc

„A példaképem volt, nem is lehetett másként:

Hozzá hasonlítottak, és azt éreztem, ezt nem bánja. Volt a norvégok elleni híres mérkőzés, amelyen a filmet forgatták róla, és nagyon csúnyán kiabált velem, de ezért sohasem haragudtam, a meccs hevében történt, ha találkoztunk, mindig megölelgettük egymást, nevettünk ezen is. Emlékszem, ha hibáztam, nem szidott le, biztatott, gyerünk tovább, van ilyen, csináld, nem bántott, szeretett, azt hiszem. Vasárnap este, a görögök elleni meccsen találkoztam a fiával, kérdeztem Gézát, apu hogy van... Mélységesen le vagyok sújtva" - emlékezett vissza Garaba Imre, a Bp. Honvéd 82-szeres válogatott védője.

„Amikor a Vasashoz kerültem, sokat segített a beilleszkedésben, jó viszonyt ápoltunk egymással.

Nagyszerű futballista volt, korának meghatározó alakja. Sajnálom, hogy itt hagyott minket" - mondta Komjáti András, a Vasas egyszeres válogatott védője.

Korábbi társai mellett az a Vasas is megemlékezett Mészöly Kálmán haláláról. Az angyalföldi klub honlapján azt írják: "Búcsúzunk a Szőke Sziklától! Mészöly Kálmán a mai napon, 81 esztendősen elhunyt. A Vasas, Magyarország és a világ labdarúgásának meghatározó alakja pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Emlékét megőrizzük és ápoljuk, nyugodjék békében. Klubunk osztozik a Mészöly-család gyászában és fájdalmában. A Vasas Futball Club Mészöly Kálmánt saját halottjának tekinti."

Mészöly Kálmán és a fia, Mészöly Géza, aki szintén volt a Vasas edzője Fotó: Koncz Márton - Origo

A Ferencvárosi Torna Club a hivatalos Facebook-oldalán azt írta: "Újra együtt a két jóbarát! Isten nyugosztalja a Szőke Sziklát" - utalva Mészöly Kálmán és az aranylabdás Albert Flórián barátságára.

A népszerű rapper, Zana Zoltán a Ganxsta Zolee és a Kartel Facebook-oldalán köszönt el Mészöly Kálmántól.

Novák Katalin köztársasági elnök is a közösségi oldalán búcsúzott a legendás focistától.