"Nem megengedhető, hogy az ellenfél belső védője a saját térfelükön három ember között ki tudja hozni a labdát. Ne csodálkozzunk, ha ebből gólt kapunk.
Ilyet nem szabad megengedni, hogy nem csúszunk-mászunk a pályán és nem teszünk meg mindent a győzelemért" -
mondta az M4 Sport riporterének Kondás, aki az egyik bekapott gól után mérgében felrúgta az égbe a labdát.
"Itt azért volt néhány ember, aki nem úgy lépett pályára, ahogy kellett volna.
Nem magyarázni kell, hanem meg kell mutatni. Itt az a baj, hogy egy-két ember úgy gondolja, hogy mekkora jó futballista, aztán amikor pályára lép, ezt nem tudja megmutatni.
Itt nem beszélni kell, az igazán jó futballisták a pályán mutatják meg, hogy jó labdarúgók" - tette hozzá a Vasas trénere.
Az angyalföldi csapat 15 forduló alatt mindössze 12 pontot gyűjtve áll az utolsó helyen, és 4 ponttal van lemaradva az egyaránt 16 pontos Honvéd, Újpest, Mezőkövesd, Fehérvár négyestől.
Kondás Elemér nyilatkozata és a Honvéd-Vasas meccs összefoglalója a linkre kattintva megtekinthető.