Vágólapra másolva!
A három magyar válogatott focistát is foglalkoztató RB Leipzig 2-1-re nyert a Werder Bremen otthonában a német labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szombati mérkőzésén.

Willi Orbán és Szoboszlai Dominik ezúttal is a Gulácsi Pétert sérülés miatt nélkülöző lipcseiek kezdőcsapatában kapott helyet.

Jobban kezdte a meccset a Leipzig, amely már a 13. perc megszerezte a vezetést André Silva révén. Emil Forsberg tette ki a bal szélre a labdát, a portugál válogatott támadó pedig laposan a bal alsóba lőtt.

A félidő második felében kezdett éledezni a brémai együttes, sőt egy szabadrúgás után akár egyenlíthetett is volna, de Füllkrug öt méterről a kapusba rúgta a labdát.

Szoboszlaiék Brémán is nyertek Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Carmen Jaspersen

A fordulás után is Marco Rose együttese előtt adódott az első helyzet, Szoboszlai szöglete után Orbán fejelhetett, de jócskán kapu fölé. Az 56. percben aztán szinte a semmiből egyenlített a Werder, Gross távoli lövése megpattant Orbán lábán, így a labda védhetetlenül vágódott a bal felsőbe.

A Lipcse ezt követően fokozta a nyomást, beszorult a Werder, aminek 70. percben meg is lett az eredménye: André Silva sarkazása után Schlager gólhelyzetben léphetett ki, majd a bal alsó sarokba lőtt. A 25 éves osztrák válogatott középpályás első gólját szerezte a Lipcse színeiben.

Willi orbán végig játszotta a meccset, Szoboszlait a 83. percben cserélte le Marco Rose.

A hátralévő idő nem sok izgalmat hozott, a Lipcse így minden sorozatot figyelembe véve immáron 13 meccs óta veretlen, a Bundesligában pedig sorozatban negyedszer nyert és nyolc forduló óta nem talált legyőzőre. Újabb sikerével a tabella második helyére jött fel az együttes, de közvetlen riválisai később lépnek pályára.

Bundesliga, 15. forduló:
Werder Bremen-RB Leipzig 1-2 (0-1)