Vágólapra másolva!
Menesztették az angol labdarúgó-bajnokságban 18. helyen álló Southampton vezetőedzői posztjáról Ralph Hasenhüttlt.

A csaknem négy év után elküldött osztrák edzőnek azért kellett távoznia hétfőn, mert a csapat a legutóbbi kilenc bajnoki meccséből csak egyet nyert meg, s így a kiesést jelentő pozícióba csúszott a tabellán.

Az 55 éves Hasenhüttl vezetésével a Southampton vasárnap 4-1-re kapott ki a vendég Newcastle Unitedtől.

A Southampton a hivatalos honlapján közölte, hogy az eddig is a szakmai stáb tagjaként dolgozó Rubén Sellés veszi át Hasenhüttl helyét ideiglenesen, a klub vezetése pedig a lehető leghamarabb igyekszik megtalálni az új trénert.

A Southampton szerdán a Ligakupában a harmadosztályú Sheffield Wednesday-t fogadja, a bajnokságban pedig szombaton a Liverpool vendége lesz.