Vágólapra másolva!
Négy évvel ezelőtt kegyetlenül elbánt a sors az egykori labdarúgó szövetségi kapitánnyal. Egervári Sándor sztrókot kapott, amelyet erős szervezetének köszönhetően túlélt, de mozgása azóta is kívánnivalót hagy maga után. A járását segítő botot sajnos nem dobhatja el.

Egervári Sándor az elmúlt években mindent megtett, hogy állapota újra a régi legyen, de amint a mester a Borsnak elmondta,

az eltelt idő alatt kénytelen volt megtanulni a mozgás nélküli élettel. Rendszeresen tornázik, soha nem adta fel a küzdelmet, de, ahogy mondta, a bot nélküli élet még nem igazán működik számára.

"Nagyon hiányzik a mozgás, a séta, a gyaloglás, de lassan bele kell törődnöm, hogy így kell elfogadnom a jövőt – mondta a Príma-díjas kapitány.

Egervári Sándor természetesen – a napi kötelező gyógytorna edzései mellett – árgus szemekkel figyeli szeretett sportjának történéseit, mondhatni napra kész a honi és a nemzetközi labdarúgás történéseiből. Követi a hazai bajnokságot, a nemzetközi kupákat és már alig várja, hogy elkezdődjön a futball örömünnepe, a katari világbajnokság.

Egervári Sándor nem tud annyit mozogni, amennyit szeretne Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

"Ha ajánlhatom, kezdjük itthon" – javasolta Egervári Sándor.

"A klubcsapatokról nem kell különösebbet állítanom, a Fradi toronymagasan kiemelkedik a magyar csapatok közül, bajnok lesz, ezt akár írásban is adhatom. Az Európa-ligában pedig már bárki lesz az ellenfelük, mindenkinek fel kell majd kötni azt a bizonyos fehérneműt,

ha túl akarnak jutni a zöld-fehéreken tavasszal. Ami pedig a válogatottat illeti, reménykedhetünk az örömteli folytatásban."

Egervári Sándor szerint a közeledő világbajnokságon túl sok meglepetés nem lesz, bár elismerte szokatlan időpontban rendezik a tornát.

A hírek szerint csodálatos létesítmények várják a csapatokat, ezért is gondolom, jó vébé lesz."

Egervári Sándor úgy véli, hogy nem válik valóra az egykori mondás, miszerint a focit kilencven percig játsszák, aztán mindig a németek nyernek.

"Favoritok persze vannak, nekem is van kettő.

A franciáknak szurkolok, kíváncsi vagyok Mbappé és Benzema miként muzsikál majd együtt. De, a brazilok győzelménél is felugrok majd a fotelból."