Vágólapra másolva!
Legyőzte a koronavírust, ismét a belgyógyászaton kezelik Mészöly Kálmánt, a Vasas és a magyar válogatott egykori világválogatott labdarúgóját.

Mészöly Kálmán a hónap elején került a János kórházba, keringési zavarokkal szállították a belgyógyászati osztályra. A legyengült angyalföldi ikont fertőzéssel, tüdőgyulladással kezelték, állapota szerencsére szépen javult, fia, Mészöly Géza elmondása szerint már arra készült, hogy visszatérjen otthonába.

"Az elmúlt héten, pontosabban kedden aztán kaptuk az ijesztő hírt, covidos lett az öreg – mondta a Borsnak a futball legenda fia. - Mit mondjak, megijedtünk, de szerencsére édesapám nagy küzdő, kőkemény pali, még ez a brutális koronavírus sem tudta legyűrni."

Mészöly Géza naponta látogatja a kórházban az édesapját, és mikor beszéltünk vele, örömmel újságolta, hogy a vírus a „fasorban" sincs már, sőt apját már kiengedték a covid-osztályról, ismételten a belgyógyászaton ápolják őt.

Mészöly Géza és Mészöly Kálmán Fotó: Koncz Márton - Origo

"Éppen most jöttem el tőle a kórházból – mesélte Mészöly Géza. - Most már bátrabban mondom, hogy egyre jobban van az öreg. A tüdőgyulladása is javulóban, a közérzete napról-napra javul. Még azt is mondta, hogy várja a gyógytornászt, mert megértette, hogy mozgás nélkül csak nagyon lassan szerezheti vissza kondícióját."

Géza elárulta, hogy édesapjának az étvágya is visszatért, alig várja, hogy feltálalják neki az ebédet. Persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nem csak a kórházi kosztot fogyasztja.

"Gyöngyi, édesapám felesége (Bardi Gyöngyi, egykori válogatott röplabdázó, a szerk.) naponta főz, és viszi a házi kosztot, a meleg kaját apunak. Az öreg egyáltalán nem válogatós, mindig szerette a hasát, ez látszik is rajta. És, ami nagyon fontos, a kedve szintén javulóban van, már arról beszél, hogy otthon, egy-egy nagyon kicsike fröccs társaságában, majd együtt nézzük a focivébét. Ez persze még várat magára, de a meccsekről természetesen nem marad le, mert a kórházban is van tévékészülék a szobájában."

Mészöly Kálmán kijelentette, nem enged a huszonegyből, a világbajnoki döntőt, ahová a brazilokat és a hollandokat várja, már otthon, a karosszékéből akarja végigszurkolni. Hogy kinek drukkol, ez megmarad a Szőke Szikla titka.

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!