Vágólapra másolva!
Schäfer András, az Union Berlin futballistája szerint csapattársai és a szakmai vezetés sem gondol a bajnoki címre annak ellenére, hogy a gárda kilenc fordulót követően vezeti a Bundesligát.

- nyilatkozott hétfőn az M1 aktuális csatornának a 23 esztendős középpályás, aki vasárnap kezdőként 65 percet töltött a pályán a VfB Stuttgart otthonában 1-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen.

"Ez egy nagyon nehéz időszak, hiszen háromnaponta meccset játszunk, ráadásul a mi stílusunknak nagyjából az a lényege, hogy többet futunk. Nem volt ez egy szép győzelem, de a három pont a lényeg. A következő négy-öt hét hasonlóan kemény lesz, tisztában vagyunk a realitásokkal, egyelőre nem a bajnoki címért küzdünk, de ez egy nagyon jó kezdés, amire lehet alapozni" - mondta Schäfer, aki hozzátette, a szakmai stáb előzetesen negyven pont megszerzését tűzte ki célul a szezon előtt, ennek már mostanra elérték a felét.

Schäfer András egyre több lehetőséget kap Urs Fischertől Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Andreas Gora

A 22-szeres válogatott középpályást múlt csütörtökön, a Malmö elleni Európa-liga meccsen kiállították, miután az első félidő ráadásában utolsó emberként eladta a labdát, majd lerántotta ellenfelét.

A magyar légiós elmondta, bízott abban, hogy hibáját követően sem kerül ki a kezdőből, és így is lett, edzője, Urs Fischer pedig elintézte annyival a dolgot, hogy meg kell hívnia a csapatot egy gulyásra.

"Nagyszerű érzés, hogy ilyen komoly a bizalom, ilyesmi előfordul. Így a következő bajnokira még frissebb is leszek, hiszen ki kell hagynom a következő Európa-liga mérkőzést" - mondta Schäfer, aki úgy folytatta: azzal, hogy a mostani idényben a korábbinál jóval több lehetőséget kap, ki tudott bontakozni.

A magyar játékos beszélt az Európa-bajnoki selejtezők vasárnapi sorsolásáról, melyen a válogatott Szerbiával, Montenegróval, Bulgáriával és Litvániával került egy csoportba. Mint elmondta, egyértelműen oda kell érni az első két helyre, ugyanakkor tisztelni kell az ellenfeleket és ugyanolyan tisztességesen fel kell készülni belőlük, mint például a Nemzetek Ligájában a világ élvonalába tartozó német, olasz, vagy angol csapat ellen.