Vágólapra másolva!
A csapatot a 2016/2017-es szezonban egyszer már irányító Jorge Sampaolit nevezték ki a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Sevilla vezetőedzőjének csütörtökön.

A 62 éves argentin szakember Julen Lopeteguit váltja a kispadon, s amint azt a Sevilla honlapján olvasható közleményben írják, Sampaolival 2024. június 30-ig szóló szerződést kötöttek. Lopeteguinak azután kellett távoznia, hogy az andalúziai együttes szerda este otthon kapott ki 4-1-re a Borussia Dortmundtól a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

Jorge Sampaoli öt év után tért vissza a Sevillához Forrás: AFP/Cristina Quicler

A Sevilla messze a várakozások alatt teljesített eddig az idényben: a La Ligában hét forduló alatt öt pontot gyűjtve a 17. helyen áll, a BL-ben pedig három csoportmérkőzés alatt úgy szerzett egy pontot, hogy egy rúgott gólja mellett nyolcat kapott. Idei tíz tétmeccséből csupán egyet tudott megnyerni a gárda.

Sampaoli 1991-től sokáig hazájában dolgozott, majd 2012-től 2016-ig a chilei válogatott szövetségi kapitánya volt. Ezt követően lett először a Sevilla trénere, majd kinevezték az argentin válogatott élére, onnan viszont 2018-ban távozott és Brazíliában folytatta edzői karrierjét a Santos, valamint azután az Atlético Mineiro klubjainál.

Legutóbb a francia élvonalban szereplő Olympique Marseille együttesét irányította 2021 februárja óta.