Repülő szódásüvegek, döbbenetes bundák és verekedések minden idők 5 legbotrányosabb focivébé-meccsén

57625960 Horizontal
Dutch midfielder Wesley Sneijder lies on the pitch next to Portuguese defender Ricardo Carvalho during the World Cup 2006 round of 16 football game Portugal vs. Netherlands, 25 June 2006 at Nuremberg stadium. AFP PHOTO MARTIN BUREAU (Photo by MARTIN BUREAU / AFP)
Vágólapra másolva!
November 20-án kezdődik a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság. A minden szempontból rendhagyó torna kapcsán új sorozatot indítottuk, amiben bemutatjuk az eddigi világbajnokságok legjobb, legrosszabb, legemlékezetesebb, legbotrányosabb vagy éppen legfurcsább meccseit. A sorozat harmadik részében öt meccset emelünk ki az általunk legbotrányosabbnak ítélt világbajnoki mérkőzésekből. A szubjektív listából az olvasók is kiválaszthatják, szerintük melyik volt az öt közül a legtöbb vitát generáló vb-meccs.

1954: Magyarország-Brazília

Az 1954-es világbajnoksággal kapcsolatban mi, magyarok a balszerencsésen végződött döntőről beszélünk elsősorban. Ezen kívül talán a németek elleni 8-3-as csoportmeccsről, esetleg Puskás Ferenc ottani sérüléséről. Ritkábban esik szó a Brazília elleni negyeddöntőről, pedig a vb-arany három legnagyobb esélyese közül (a harmadik a címvédő Uruguay volt) kettő vívott itt óriási csatát. És a csata szó ebben az esetben nemcsak egy újságírói fordulat, mert

ez bizony háború volt a javából!

A magyar csatársor Puskás sérülése miatt soha nem látott összeállításban lépett pályára: Tóth II, Kocsis, Hidegkuti, Czibor, Tóth Mihály. Ám ez a csapat annyira erős volt, hogy már a 9. percben 2-0-ra vezetett, Hidegkuti Nándor és Kocsis Sándor góljaival. A brazilokban már ekkor felmerült a kiesés lehetősége, és ettől idegesek, és sportszerűtlenek lettek. A 18. percben Djalma Santos ugyan 11-esből szépített, de ezt követően inkább megfélemlíteni akarták a magyarokat, mintsem játékban föléjük kerekedni. Julinho látszólag ok nélkül óriásit rúgott Zakariás Józsefbe, majd Didi szabálytalankodott nagyon csúnyán Czibor Zoltánnal.

Mindkettőt ki lehetett volna állítani!

Még az első félidőben eljött a meccs legszomorúbb jelenete is: Maurinho úgy beletalpalt Tóth II-be, hogy a csatár lesántikált a pályáról. A szünetben Dr. Kreisz László a csapat orvosa combizomrost-szakadást állapított meg, Sebes Gusztáv, szövetségi kapitány mondta a csatárnak, hogy ilyen állapotban ne is jöjjön ki a folytatásra, de Tóth ott sántikált a második félidőben.

Gyakorlatilag 10 emberrel játszott a válogatott, mert akkoriban még nem lehetett cserélni.

A brazilok ámokfutása tovább tartott, előbb Bozsik József kapott óriási rúgást, majd Czibor Zoltán, később Hidegkuti Nándor. Aztán a brazilok szépítő gólja után jött a kiállítás, ám érthetetlen módon rögtön kettő. Nemcsak a Bozsikba óriásit rúgó Santost, de a magyar játékost is kiállította az angol bíró, Ellis.

Bozsik ártatlanságát bizonyítja, hogy nem kapott eltiltást.

A hajrában a már 4-2-re vezető magyar csapat hátvédjébe Buzánszky Jenőbe durván „beleszálló" Humbertot is leküldte a játékvezető, majd a lefújás után példátlan események zajlottak az öltözőfolyosón. A brazilok a szó szoros értelmében megtámadták a győztes csapat tagjait, és még a svájci rendőrökkel is összeverekedtek. Rejtő Jenőtől ismert jelenetek zajlottak ott, repültek a „halaszthatatlanul súlyos tárgyak", többek között szódásüvegek. Akik még emlékeznek ezekre, azok tudják, hogy emberölésre alkalmas üvegek voltak.

Tóth Mihály például itt szenvedett olyan súlyos sérülést, hogy nem játszhatott az elődöntőben.

A legendák arról is szólnak, hogy Didi hozzávágta stoplis cipőjét Grosics Gyulához, aki kapushoz méltóan elkapta azt, majd soha többé nem adta vissza a brazilnak. Charles Buchan, a híres angol szakíró a bezárt öltözőfolyosó elől nézve a „háborút" ennyit mondott:

Didi és társai szégyellhették magukat az 1954-es magyar-brazil után Forrás: AFP/Staff

1962: Chile-Olaszország

Az időrendben ezt követő találkozónak is dél-amerikai csapat volt a főszereplője. 1962-ben Chileben rendezték a világbajnokságot, és a „futottak még" kategóriába tartozó hazai válogatott játékosai, vezetői és szurkolói úgy gondolták, hogy a „hazai pálya előnye" nevű kategóriába sok minden belefér. Ehhez találtak társat is maguknak Olaszország személyében a csoportból továbbjutást eldöntő mérkőzésen.

Mindössze 12 másodpercet kellett várni az első durva szabálytalanságra,

mely megadta a jelet a 90 perces pankrációra. Az angol bíró, Ken Aston már a 6. percben kiállította az olasz Giorgio Ferrinit. Ám az olasz nem volt hajlandó felfogni, hogy számára ennyi idő után véget ért ez a sorsdöntő mérkőzés.

Néhány perces cirkusz után végül a chilei rendőrök vezették le,

ami nyilván nem kis örömöt szerzett nekik. És nem kis adag olajat öntöttek ezzel az egyébként sem szolidan parázsló tűzre. Hamarosan a chilei Toro és az olasz Tamburus folytatott szabályos ökölvívó-mérkőzést. Aztán amikor mindketten földre kerültek a birkózáshoz hasonlító sportágban mérték össze az erejüket. A játékvezető hevesen fütyürészett, de a felek fütyültek rá. Percekig képtelen volt szegény sípos ember szétválasztani őket. Jellemző a találkozó hőfokára, hogy ez a jelenet bírói szankció nélkül maradt. A hazaiak játékosa Sanchez ettől úgy érezte, hogy itt ma mindent lehet, és

a félidő hajrájában látványosan megütötte Davidot.

A bibliai hős névrokona sem hagyta magát: fejberúgta az őt inzultálót. Utóbbi elterült, mint Góliát a régi történetben, a játékvezetőnek megesett rajta a szíve és engedte tovább játszani. Csak az olaszt küldte az öltözőbe, így

a 13 perces hosszabbítással megtoldott első félidő után Olaszországnak már csak kilenc focistája maradt.

Utazhatott is haza, mert Chile 2-0-ra nyert. De utazott Aston is, személyében először küldtek haza bírót vb-ről, idő előtt. Ám nem távolították el a sportág közeléből. Sőt, a következő vb-n mint a játékvezetői bizottság tagja látta, hogy az angol-argentin találkozón a német bíró, Rudolf Kreitlein hozzá hasonlóan hiába szeretné az öltözőbe küldeni az örjöngő argentint, Antonio Rattint. Aznap amikor hazafelé vezetett a forgalomirányító-lámpa jelzéseit nézve találta fel a sárga és piros lapokat.

A régi idők focijában néha a rendőröknek kellett megvédeni a játékvezetőt Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Dpa

1978: Argentína-Peru

Merő véletlen, hogy az időrendi sorrendben harmadik botrányos találkozónak is dél-amerikai szereplője van. Pontosabban két dél-amerikai válogatottról van szó, amelyek a vb-k történetének legszemérmetlenebb csalását követték el. Az 1978-as, argentínai eseményen a legjobb 8 csapatot két csoportra osztották, és a kvartettek elsői vívhatták a döntőt. A kétpontos rendszerben Brazília 5 ponttal, és +5-ös gólkülönbséggel hamarabb fejezte be a csoportküzdelmeket, mint a házigazda Argentína.

Az otthon játszó válogatott pontosan tudta, hogy minimum négygólos győzelem kell neki Peru ellen a döntőbe jutáshoz.

Túlzás azt állítani, hogy ősi barátság fűzi össze a perui és az argentin népet, de az biztos, hogy 90 perc alatt ez nagyon elmélyült. Azt persze a mai napig nem tudjuk, hogy mélyen a zsebükbe nyúltak a hazai szövetségnél, vagy csak a peruiak úgy látták jónak, hogy ezen az estén fognak önként bohócot csinálni magukból, de megtették.

Éppen csak gólt nem lőttek a saját kapujukba,

de azt nem nagyon gátolták, hogy ezt az argentinok hatszor megtegyék. Kapusuk, Ramon Quiroga tulajdonképpen argentin volt, csak nem sokkal a vb előtt kapta meg a perui állampolgárságot. Hiába magyarázza a mai napig (még él!), hogy tudása legjavát nyújtotta, de balszerencséje volt, kevesen hisznek neki. Ennél butább lebonyolítási rend soha nem volt a vb-ken (ezt követően meg is változtatták), a meccset végigszenvedőként csak halkan azt kérdezném: ha egyidőben van az Argentína-Peru és a Brazília-Lengyelország, akkor lehet, hogy olyan virtuális gólpárbaj alakul ki, hogy 15-20-ig meg nem állnak a felek?

Nehezen hihető, hogy Argentína tiszta eszközökkel verte 6-0-ra Perut 1978-ban Forrás: AFP/Staff

1982: NSZK-Ausztria

Négy évvel később, Spanyolországban kicsit más, ám hasonlóan buta lebonyolítás mellett a már kiesett házigazda becsülettel küzdött Anglia ellen az NSZK elődöntőbe kerüléséért, bár nem biztos, hogy utóbbi megérdemelte.

Mert Gijonban olyan találkozót vívott Ausztriával, amelyen „sírt a labda".

A meccsek sorrendjének összeállításáért megint hibáztatható a FIFA. Ugyanis a két európai csapat úgy lépett pályára, hogy tudta: ha az NSZK egy vagy két góllal nyer, akkor együtt megy tovább a két gárda, ha más eredmény születik, akkor valamelyikük helyett Algéria lesz a legjobb 12 között. Ráadásul Ausztria az említett arányú vereség esetén még könnyebb csoportba is került, mintha „felszívja magát", és kiejti a német válogatottat. Ennek a furcsa helyzetnek lett a következménye a „szalon 1-0", ami mindenkinek jó volt. Nagy kérdés: vajon ilyen erős ellenszenvvel gondolnánk-e erre a találkozóra 40 év után is, ha egy hajtós, látványos, „okosan elcsalt" meccsen pl. 4-2-es német győzelem születik?

Ám a csapatok nem adtak a látszatra.

A 12. percben Horst Hrubesch megszerezte a találkozó egyetlen gólját, és ezt követően nagyon vigyáztak a felek, hogy ne zavarják egymás köreit.

Az 1982-es német-osztrák egyetlen futballra emlékeztető jelenete: Horst Hrubesch gólja Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Werek

A fizető nézők tüntettek, az algériaiak óvtak, a meccs után mindenki támadta a pályára lépőket, és az őket odaküldőket.

Szörnyű 90 perc volt, szégyenletes, de érthető.

Semmi nem menti a résztvevőket, de az vesse rájuk az első követ, aki adott szituációban, egy vb harmadik meccsén megfeszül a győzelemért, és magát teljesen kihajtva, sérülést is kockáztatva harcol a minél nagyobb arányú győzelemért, vagy a másik oldal az egyenlítésért.

A kép csalóka: nem volt ilyen küzdelem a német-osztrákon 1982-ben Forrás: Origo

2006: Portugália-Hollandia

A 2006-os világbajnokság nyolcaddöntőjében a Portugália-Hollandia mérkőzésen olyan „vérfürdőt" rendeztek a pályára lépett játékosok, amely méltatlan ehhez a gyönyörű sporthoz.

Valentyin Ivanov játékvezető 16 sárga, és négy piros lapot mutatott fel.

És a tragikus a dologban, hogy akár több kiállítás is lehetett volna azon a találkozón. A XXI. század legszörnyűbb vb-meccsének résztvevői visszahozták a régi idők brutális fociját. Melyről azt hittük, hogy „ott hagytuk" a múlt században. A hollandok szabályos hajtóvadászatot tartottak Cristiano Ronaldo ellen.

Cristiano Ronaldo 2006-ban a hollandok ellen többet volt a gyepen, mint talpon Forrás: AFP/Odd Andersen

Előbb Marc van Bommel, majd Khalid Boulahrouz követett el nagyon durva szabálytalanságot az akkor 21 éves klasszis ellen, akinek emiatt még az első félidőben el kellett hagynia a pályát.

Teljesen egyértelműen fizikailag akarták megsemmisíteni őt.

Persze a portugálokat sem kellett félteni. Luis Figo büntetlenül lefejelte Boulahrouzt , majd amikor utóbbi sokadik ámokfutása után végre megkapta a jól megérdemelt piros lapját, először verekedett össze a két csapat. Ahogy azt a jégkorongozók tették, amikor még büntetlenül be lehetett menni a padról a jégre bunyózni. Ilyen tömegjelenet több is volt ebben a háborúban.

Cristiano Ronaldot sérülés miatt már az első félidőben le kellett cserélni Forrás: AFP/Odd Andersen

Utólag persze mindenki az orosz játékvezetőt kárhoztatja, de amikor ennyire nem partnerek a játékosok, akkor nagyon nehéz rendet tartani. És ezen a találkozón a „küzdő felek" felvonultattak mindent, amivel el lehet rettenteni egy focit ritkán néző érdeklődőt. Sőt, a focit szeretők is elővehették magukban az angol szakíró már idézett 52 évvel korábbi mondatát:

Szavazzon!

Melyik volt a focivébé legbotrányosabb meccse?