Vágólapra másolva!
A múltheti Monaco elleni mérkőzésen már bebiztosította a továbbjutását a Ferencváros labdarugó csapata, igy a Trabzonspor elleni idegenbeli meccs már tét nélküli. A B-közép igy sem hagyja magára Dibusz Déneséket, és külön repülőgéppel közelítik meg Kelet-törökországi Trabzon városát!

Ezért "Legyen közös ünnep a Fradi trabzoni fellépése" címmel jelent meg egy hír hétfő délután a zöld-fehér klub honlapján, melyben részletesen leírják, hogy lehet jegyhez jutni, illetve a Budapesten megvásárolt vouchert (utalványt) a helyszínen érvényes belépőre váltani.

Itt talál minden fontos információt!

Ugyancsak fontos, hogy a Fradi B-Közép szervezésében egy különgép is a török városba indul csütörtökön (majd a találkozó után indul vissza Budapestre), a gépen pedig még mindig van hely.

Az utazás feltétele a mérkőzés napjától még legalább 180 napig érvényes útlevél. Útlevelet expressz eljárással is lehet készíttetni, 24 órás útlevél soron kívül, kizárólag a KEKKH Személyes Ügyfélszolgálatán igényelhető.

A november 3-án csütörtökö, magyar idő szerint 18.45-kor sorra kerülő mérkőzésre a Ferencváros már biztos csoportelsőként utazik, míg a török bajnoknak több pontot kell gyűjtenie, mint a szerb Crvena zvezdát fogadó francia AS Monacónak, hogy az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért játszhasson jövő februárban.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 6 6 0 0 19-3 16 18
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Qarabag FK 6 3 2 1 7-9 -2 10
GY
V
V
D
GY
3.
Molde 6 2 3 1 12-12 0 7
V
GY
GY
D
V
4.
BK Häcken 6 0 6 0 3-17 -14 0
V
V
V
V
V