Vágólapra másolva!
Újabb aljas megmozdulással hívta fel magára a figyelmet Diego Costa, a Wolwerhamton Wanderers csatára. 

A 34 éves brazil születésű csatár, aki a hazája színeiben lejátszott két válogatott meccs után 24-szeres spanyol válogatott is lett, idén szeptemberben igazolt a Premier League-ben szereplő Wolwerhampton csapatába. A Wolves színeiben eddig öt mérkőzésen lépett pályára, és gólt még nem szerzett, de az első piros lapját már megkapta, mégpedig szombat délután a Brentford elleni mérkőzés hosszabbításában lefejelte Ben Mee-t, majd az összerogyó játékost még jól tarkón is vágta.

A heves vérmérsékletéről, és nem ritkán alattomos húzásairól ismert Costa pályafutása során csatár létére eddig 96 sárga és 5 piros lapot gyűjtött össze.