Vágólapra másolva!
A belga AS Eupen azonnali hatállyal megválik Bernd Storck vezetőedzőtől.

A klubvezetést az indoklás szerint az eddigi gyenge mérleg (négy győzelem és tíz vereség) késztette a német szakvezető menesztésére – Bernd Storckkal szemben a KV Mechelen elleni 2-1-es vereséggel fogyott el a türelem - derült ki a belga klub honlapjáról.

A szezonkezdet még ígéretes tűnt az Eupennek a bajnoki címvédő FC Bruges elleni meglepetésgyőzelmet követően, de az utóbbi hetekben egyre erősödött a korábbi magyar kapitány ellentábora,

és a belgiumi hírek szerint az edző és a klubvezetés közötti kémia sem működött már megfelelően.

Storckot kirúgták Forrás: Belga via AFP/Johan Eyckens

Storck a nyáron lett az Eupen szakvezetője,

és tehát összesen 14 bajnoki meccsen ülhetett eddigi csapata kispadján.

Az Eupen 14 fordulót követően a 14. helyet foglalja el a tabellán, egy pontra állva a kiesőzónától. Storck korábban Belgiumban a Mouscron, a Cercle Brugge és a Genk trénereként is dolgozott.