A Benfica korábbi trénere a mérkőzés hevében nem tudta visszafogni az indulatait, és amikor az ellenfél egyik játékosa éppen a Fener kispadja előtt sérült meg, akkor a tapasztalt portugál tréner nemes egyszerűséggel belerúgott a játékosba, mondván ne szimuláljon, hanem keljen fel. Mindez a negyedik játékvezető orra előtt történt, de a sportszerűtlen megmozdulásért még csak sárga lapot sem kapott a vendégek trénere.
Ezt követően az Istanbulspor orvosi stábja odarohant az oldalvonalhoz, hogy segítsen a játékosnak, Jesus pedig vélhetően akkor rájött, hogy szimulálásról volt szó, így bocsánatkérően megsimogatta a játékos fejét.
A Fenerbahce nyolcadik győzelmét aratta a török bajnokságban, így már 3 pont az előnye a tabellán a második Adana Demirsporral szemben úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Szalai Attila, a vendégek magyar válogatott védője végig a pályán volt.