Vágólapra másolva!
A Manchester United labdarúgócsapatának korábbi támadója, Wayne Rooney azt tanácsolta Cristiano Ronaldónak, hogy maradjon türelmes, és hozza ki a lehető legtöbbet a kínálkozó lehetőségekből, miközben megpróbál visszakerülni a kezdő tizenegybe.

A 37 éves, ötszörös aranylabdás portugál csatár, aki második időszakát tölti az MU-nál, a mostani szezonban mindössze egyszer volt kezdő. A sajtó nyáron azt írta, hogy távozik az angol klubtól, de az új vezetőedző, Erik ten Hag közölte: Ronaldo szerepel a terveiben.

Rooney szerint - aki 2004 és 2009 között csapattársa volt a játékosnak a Unitednél - Ronaldónak nem lesz könnyű megemésztenie, hogy kevés lehetőséget kap.

"A vezetőedző más utakat keresett a sikeresség érdekében" - fogalmazott a jelenleg az észak-amerikai ligában szereplő DC United trénereként dolgozó Rooney.

Bár Cristiano Ronaldo látványosan szenved a Manchester Unitednél, Rooney türelemre inti Forrás: AFP/-

"Cristiano és Lionel Messi kétségkívül a sportág történetének két nagyszerű alakja, de az idő mindenkit utolér.

- tette hozzá.

A Manchester United jelenleg hatodik a Premier League-ben, vasárnap pedig az Everton otthonában lép pályára.