Vágólapra másolva!
Hétfő hajnalban, egy nappal 93. születésnapja után, Budapesten elhunyt Puskás Éva, a világhírű magyar labdarúgó, Puskás Ferenc húga – írja a puskas.com.

Puskás Éva egész életében Kispesten élt, hiszen a család a labdarúgó édesapa klubváltása miatt születésének évében, 1929-ben költözött az akkor még önálló kisvárosba, ahol az édesapa a KAC futballistája, majd edzője lett.

A Budapest Honvéd mai stadionja melletti edzőpálya helyén álló egykori „városi házakból", ahol Puskás Éva egyetlen testvére, Puskás Ferenc is felnőtt, a család 1947-ben – a válogatott sztárjátékosa, Öcsi jóvoltából – költözött a Rákóczi utcába, ahol Éva az utolsó hónapokat leszámítva haláláig élt.

„Puskás Éva világszerte ismert és rajongott testvérével ellentétben mindig kerülte a nyilvánosságot, megmaradt egyszerű, szerény és végtelenül tisztességes, családszerető kispesti asszonynak – emlékezett a legenda elhunyt testvérére Szöllősi György, Puskás Ferenc életrajzírója, a Puskás-ügyek nagykövete –, aki ugyanakkor felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtott a 2005-ben megjelent Puskás életrajzi könyvemhez, és azután a Puskás Hungary című dokumentumfilm elkészítéséhez is. Abban nagyon hasonlított Öcsi bácsira, hogy mindig segítőkész, nyílt szívű és örökké jó kedélyű volt, nagyon kedves emlékeket őrzök róla, megrendülve osztozom családtagjai, szerettei gyászában."

A gyermek Évike alakja Kemény Kristóf és Mayer Tamás háromrészes mesekönyvében és az az alapján készülő rajzfilmsorozatban is sokszor feltűnik.