A Lyon jól kezdte a szezont, az első öt meccsén veretlen maradt, a legutóbbi két meccsét azonban elveszítette a Lorinet majd a Monaco ellen. A címvédő párizsiak továbbra is félelmetes formában vannak. Christophe Galtier csapata az idei tíz tétmeccséből kilencet megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott. Ráadásul a nyáron kinevezett francia edző remekül összecsiszolta a Messi, Neymar, Mbappé hármast.
A párizsi csapat három legnagyobb sztárja ezúttal is ott volt a kezdőben, az ötödik percben pedig Lionel Messi meg is villant.
Egy gyönyörű támadás végén Neymar játszott külsővel az argentin támadóhoz, aki 12 méterről kapu jobb oldalába helyezett.
Ekkor úgy tűnt, a párizsiak akár gólfesztivált is rendezhetnek, a folytatásban 72%-ban birtokolták a labdát, de igazán komoly helyzetet már nem tudtak kialakítani a Lyon kapuja előtt, így egygólos előnnyel mehettek a szünetre.
A második félidőt is remekül kezdte a PSG.
A 46. percben ismét Messi került helyzetbe, egy csellel leültette Nicolas Tagliaficót és a kapus Anthony Lopest is, majd fölött a kapuba nyesett volna, de a kapuba berohanó Castello Lukeba kifejelte a labdát a gólvonalról.
A folytatás nem hozott magas színvonalú játékot. A PSG többet birtokolta a labdát, de nem jelentett igazán komoly veszélyt a Lyon kapujára. Ennek ellenére a 72. percben eldőlhetett volna a mérkőzés. Egy gyors párizsi kontra végén Nuno Mendes ment el a bal oldalon, középre passzolt Neymarnak, aki nyolc méterről kapura pörgetett, de Lopes óriási bravúrral védte a világ legdrágább játékosának lövését.
Az utolsó húsz percben a Lyon ment előre az egyenlítésért, így a PSG előtt rengeteg terület nyílt. A 78. percben percben egy újabb kontrából eldöntette volna a meccset a párizsi csapat, de Messi 17 méteres tekerését Lopes kiszedte a jobb alsóból, ezzel meccsben tartotta a csapatát.
A Lyon azonban teljesen veszélytelen volt, a PSG pedig a 91. percben még növelhette volna az előnyét, de Messi csodálatos szabadrúgása a jobb oldali keresztlécen csattant, a kipattanót pedig Sergio Ramos lesről indulva lőtt az üres kapuba, így a játékvezető érvénytelenítette a gólt.
Ezzel a győzelemmel a PSG továbbra is vezeti a tabellát, két ponttal megelőzve az Olympique de Marseille csapatát, és nyolc forduló után még veretlen a Ligue 1-ben.
Ligue 1, 8. forduló:
Olympique Lyon-Paris Saint-Germain 0-1 (0-1)
gólszerző: Messi (5.)