Vágólapra másolva!
Thiago Motta hétfőn hivatalosan is az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Bologna vezetőedzője lett, új csapatát szombaton irányítja először.

A 40 éves tréner érkezését már szombaton bejelentette Claudio Fenucci ügyvezető igazgató, de a kinevezésére akkor még nem került sor. Hétfőn viszont ez is megtörtént, a Bologna honlapján közölte: Motta 2024. június 30-ig szóló szerződést írt alá.

A Brazíliában született, de játékosként olasz válogatott Motta egyebek mellett az FC Barcelona, az Atlético Madrid, az Internazionale, valamint a Paris Saint-Germain futballistája is volt,

edzőként legutóbb a szintén élvonalbeli Speziát irányította, amelytől az előző szezon végén távozott.

Motta vasárnap már a lelátón tekintette meg, amint a Bologna hazai pályán 2-1-re nyert a Fiorentina ellen a Serie A hatodik fordulójában.

Az együttes - amelynek éléről múlt kedden menesztették a leukémiával küzdő Sinisa Mihajlovicot

- első győzelmét aratta. A Bologna a hetedik körben is otthon lép pályára, a csapat szombaton fogadja az Empolit, már az új edzővel a kispadon.