Vágólapra másolva!
A Philadelphia Union - többek között Gazdag Dániel góljával - 4-1-re legyőzte az Atlanta Unitedet, ezzel - a Keleti főcsoportból elsőként, öt fordulóval az alapszakasz vége előtt - biztosította helyét a rájátszásban az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS).

A magyar válogatott támadó a 67. percben, 2-1-es állásnál talált a kapuba, 17. gólját szerezte az idényben, ezzel klubrekorodot állított fel az alapszakaszbeli eredményességet tekintve.

A mozgásainak időzítését nem lehet tanítani, ezek ösztönösek, egyediek és szokatlanok" - nyilatkozott Gazdagról Jim Curtin, a Philadelphia vezetőedzője a liga weboldalának.

A magyar játékos csapata legutóbbi három mérkőzésén összesen öt gólt szerzett és jelenleg a harmadik a ligában a leghatékonyabb játékosok listáján.

  • A Keleti főcsoportban éllovas Philadelphia az MLS történetében a második együttes, amely egymást követő három mérkőzésen legalább négyszer talált az ellenfele kapujába. Korábban ez a New York Red Bullsnak sikerült 2012-ben.

A Philadelphia csúcsot döntött azzal, hogy zsinórban következő három összecsapásán összesen 16 gólt szerzett, eddig a Los Angeles Galaxy volt a rekorder, amely 1998-ban 15-öt termelt egy nagyon eredményes szakaszában. Gazdag csapata ráadásul klubcsúcsot is felállított az alapszakaszban elért találatok tekintetében: eddig 58 volt a rekord a 2019-es szezonból, ami most már 61.

A Union sorozatban ötödször lesz ott a rájátszásban.