Egymástól több ezer kilométerre szinte ugyanúgy írt sporttörténelmet két 13 éves focista

Ausztrália, foci, Ymer Abili
Vágólapra másolva!
Ausztráliában és Észak-Írországban is új rekordnak lehettek szemtanúi a nézők, miután mindkét ország kupasorozatában egy-egy tizenhárom esztendős labdarúgó mutatkozott be a csapatában.

Az Ausztrál Kupa elődöntőjében a másodosztályú Oakleigh Cannons FC fogadta az élvonalbeli Macarthur FC-t, és ugyan a vendégek könnyed, 5-2-es sikerrel jutottak be a fináléba, a hazaiaknak is volt minek örülniük.

A 91. percben ugyanis az oakleigh-iek vezetőedzője becserélte Ymer Abilit, a hazaiak 2009 januárjában született kapusát, aki a neki jutó négy percben nem kapott gólt. Abili a 85. percben tudta meg, hogy be fog szállni a mérkőzésbe, a csere pillanatában pedig óriási üdvrivalgás fogadta őt a lelátóról. Utólag elárulta: míg ő az izgatottságtól nagyon boldog volt, addig édesanyja az idegösszeomlás szélén állt a találkozó végén.

Néhány órával korábban az oakleigh-i stadiontól mintegy tizenhétezer kilométerre, az észak-írországi Lurgan városában is sporttörténelmi pillanatok történtek. Az Északír Ligakupában a legjobb 32 között az első osztályú Glevanon az amatőr Dollingstown csapatát győzte le 6-0-ra, a hazaiaknál pedig az Abilihez hasonlóan 13 esztendős Christopher Atherton is lehetőséghez jutott. A második félidőben csereként beálló Atherton – akit az edzője a fia csapattársaként fedezte fel az edzéseken – ráadásul a hatodik gólt megelőző assziszttal is segítette a csapatát.

Atherton több mint fél évvel döntötte meg az Egyesült Királyságban a felnőtt profi mérkőzésen szereplő legfiatalabb labdarúgó rekordját, amely ezentúl 13 év és 329 nap.