Vágólapra másolva!
A holland vb-ezüst- és bronzérmes Wesley Sneijdernek a madridi karrierje és a házassága ment rá az ivásra. Tony Adams, az Arsenal legendája annyit ivott a 1988-as Eb-n, hogy éjszaka maga alá vizelt, míg Wayne Rooney, a Machester United gólrekordere, volt, hogy két napig ivott, mielőtt edzésre jelentkezett. Legutóbb három olyan futballista sorsát idéztük fel, akiket legyőzött a drog és az alkohol. Most ismét olyan játékosok történetét vesszük elő, akik az alkohol rabjai lettek, de ők azok a szerencsések, akiknek sikerült felülkerekedniük a függőségen.

A Real Madrid sztárjának a vodkásüveg volt a legjobb barátja

A holland vb-ezüst- és bronzérmes Wesley Sneijder az Ajaxban kezdte pályafutását, ahol 2003 februárjában 18 évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban. 2007 augusztusában a Real Madrid 27 millió euróért vette meg, amivel akkor minden idők második legdrágább holland focistája lett. Két szezont töltött a spanyol fővárosban, ahol az első szezonja végén bajnok lett a csapattal, a következő szezonra viszont nagyon visszaesett a teljesítménye.

A 2019 nyarán visszavonult irányító az önéletrajzi könyvében árulta el, hogy valójában az alkohol miatt nem alakult jól a madridi pályafutása.

Ez az, ami később rosszul is elsülhetett volna. Nem drogoztam, de ittam, és a Real Madrid egyik sztárjaként rock'n'roll életmódot folytattam" – írta Sneijder, aki az első madridi szezonjában 9 gólt lőtt és 9 gólpasszt adott.

Sneijder (jobbra) többnyire a spanyol válogatott Guti társaságában éjszakázott Forrás: AFP/Jose Jordan

„Semmi sem derült ki abból, amit csináltam.

Még akkor sem, amikor teljesen részeg voltam, az utcán hemperegtem, és több ezer eurót költöttem arra, hogy kifizessem az italokat. Gyenge voltam, nem tudtam ellenállni annak, hogy az emberek úgy bánnak velem, mint egy sztárral" – idézte fel az akkori időket Sneijder, akinek az első felesége, Ramona Streekstra is megelégelte mindezt, és beadta a válókeresetet, ami csak tovább rontott a helyzeten.

„Egyedül küzdöttem. Utálok egyedül lenni. És miért is tenném, ha rengeteg barátom van, akivel együtt tölthetem az időmet?

Sneijder, aki második madridi szezonjában már egy térdsérüléssel is küzdött, csak 21 bajnokin kapott lehetőséget, két gólt lőtt és három gólpasszt adott, ami közel sem elit focistától elvárt teljesítmény.

„Már nem voltam olyan jó, nem tudtam összpontosítani. A hozzáállásom nem volt méltó a Real Madridhoz.

– írta a legendás játékos, akinek az állandó éjszakázás a madridi karrierjébe került.

Sneijder élete szezonját futotta az Interben, miután el kellett jönnie Madridból Forrás: AFP/Javier Soriano

Sneijder 2009 nyarán Milánóba igazolt, ahol José Moruinho Interjének lett a játékmestere. A kék-feketék nem kis meglepetésre triplázni tudtak a szezon végén, első olasz csapatként nyerve meg ugyanabban az idényben a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját. 2010 nyarán pedig Sneijder a holland válogatott legjobbja volt a dél-afrikai világbajnokságon, amelyen ezüstérmesek lettek a narancsmezesek. Mourinho távozása után aztán Sneijder teljesítménye is visszaesett, ahogyan az Internek is. A holland karmester 2013 januárjában a török Galatasarayhoz igazolt, ahol két bajnoki cím mellett három-három Török Kupát és Szuperkupát nyert, majd utolsó idényét a katari al-Gharafánál töltötte.

A holland válogatottban 134 mérkőzésen lépett pályára. A 2010-es világbajnokságon ezüstérmes és társgólkirály lett, míg a 2014-es vb-n bronzérmet nyert a holland csapattal.

Sneijder 2019 nyarán vonult vissza, majd egy évvel később megpedzegette, hogy visszatér a pályára szülővárosának a csapatában, az Utrechtben, de nem lett semmi a dologból.

A legendás angol védő annyit ivott, hogy az ágyba vizelt

Tony Adams, a korábbi 66-szoros angol válogatott védő több mint 25 éve józan, pedig a szigetországban köztudott volt, hogy a pályafutása csúcsán masszív alkoholista volt. A "Mr. Arsenal"-nak becézett védő a 80-as és a 90-és években is rengeteget ivott. Az észak-londoni csapat legendája a The Sunnak elárulta, hogy az 1988-as németországi Európa-bajnokságon az állandó reflektorfény miatt hatalmas nyomás nehezedett rá.

„Nagyon fiatal voltam, 22 éves. Ráadásul a hollandok ellen játszottunk, akiknél ott volt a világ akkori legjobb játékosa.

– mondta Adams, aki végigjátszotta azt a csoportmeccset, amit a hollandok Marco van Basten mesterhármasával 3-1-re megnyertek.

Tony Adams szobrot kapott az Arsenal stadionja előtt Forrás: AFP/Glyn Kirk

„Nem voltak eszközeim arra, hogy ezzel megbirkózzam.

Úgy tettem, mintha nevetnék rajta, de valójában nagyon fájt a megaláztatás. Ez tényleg megölt engem" – mondta a korábbi angol válogatott védő, akinek a csapata három vereséggel, csoportutolsóként esett ki az 1988-os Európa-bajnokságon.

Megannyi kocsmai verekedés, ittas vezetés és rendbontás után Adams az 1996-os hazai rendezésű Európa-bajnokság után nyilvánosan is elismerte, hogy alkoholista.

1996 őszén aztán a francia Arséne Wengert nevezték ki az Arsenal edzőjének, ez pedig Adams pályafutásában óriási változást hozott.

– mondta Adams a francia mesterről, aki szerinte azért is ragaszkodott az állásához az Arsenalnál, mert maga is függő volt. Csak nem az ital, hanem a futball rabja.

Arséne Wenger 22 évig volt az Arsenal edzője Forrás: AFP/Ian Kington

„Valószínűleg függő volt. Nem tudta elengedni a végén – tipikus függő. Teljesen a játék megszállottja, minden egyes percben. Ez talán a kapcsolataiba került" – tette hozzá Adams.

Tony Adams egy sikeres kezelés után Anglia leghíresebb ex-alkoholistája lett, zongorázni tanult, könyvet írt, és egy jótékonysági klinikát hozott létre a függőséggel küszködő sportolóknak.

„1996. augusztus 16-án 17 órakor ittam utoljára alkoholt.

25 évvel később, békében és nyugalomban, szeretnék köszönetet mondani mindazoknak a már felépült függőknek, akik akkor elhozták nekem a gyógyulás üzenetét" – írta az Instagramra az Arsenal legendája.

Tony Adams játékosként négy bajnoki címet, három FA-kupát, két Ligakupát, két angol Szuperkupát és egy Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert az Arsenallal, amelyben 575 mérkőzésen lépett pályára.

Tony Adams szereli Marc Overmarst egy Barcelona elleni mérkőzésen Forrás: AFP/Gerry Penny

Játékospályafutása után edzőként is kipróbálta magát, de nem ért el komoly sikereket. Legutóbb a spanyol-bajnokságban szereplő Granada edzője volt hét mérkőzés erejéig, de ennek is már öt éve. Adamsnek ma már a Sporting Chance nevű jótékonysági szervezete a legfontosabb, amelyet a függőséggel és mentális problémákkal küzdő sportolók számára alapított. Mint mondja, ez a szervezet háttérbe szorítja mindazt, amit a játékos pályafutása során elért.

Wayne Rooney bele is halhatott volna az ivásba

Wayne Rooney, a Manchester United és az angol válogatott gólrekordere valósággal sokkolta a világot, amikor a BBC Breakfast egyik adásában elmondta, hogy az alkohol az egész pályafutását végigkísérte.

Rooney elmondta, hogy kiskamaszként, 12-13 évesen mindennaposak voltak az életében az utcai verekedések és az italozás. Egy alkalommal az Everton akadémiája előtt bukott le egy üveg itallal a kezében. A mai napig emlékszik rá, hogy a másnapi edzésen Colin Harvey, az akkori edzője azt mondta neki, hogy ő a legnagyobb tehetség, aki valaha látott, és ne hagyja elveszni.

A műsorvezető Sally Nugent azt is megkérdezte tőle, hogy mitől félt a legjobban az italozós korszakában.

„Azt hiszem, hogy a haláltól.

– mondta az egykori csatár.

Wayne Rooney már 17 évesen világsztár volt Forrás: AFP/Aris Messinis

Rooney szerint tíz-tizenöt évvel ezelőtt egyáltalán nem olyanok voltak a viszonyok a futballban, hogy bármelyik öltözőben, azt mondhatta volna, "srácok alkoholista vagyok, és mentális problémáim vannak". Ma azért már egészen más a helyzet, ma egy ilyen helyzetbe kerülő játékos számíthat a segítségre.

Rooney pályafutása egyik legemlékezetesebb gólját az Arsenal ellen lőtte 2002. október 19-én.

Az Arsenal akkor a Premier League legjobb csapata volt, és akkor már 30 mérkőzés óta veretlen volt a bajnokságban. Rooney-t azonban öt nappal a 17. születésnapja előtt becserélték a meccsen, és védhetetlen gólt lőtt az angol válogatott David Seamannek.

- idézte fel Rooney az első Premier League gólját, aki az is elárulta, hogy amikor felállt a kispadról, úgy ment be a pályára, hogy mindenhonnan tüzelni fog.

Rooney-nak kis híján a házassága is tönkrement, ugyanis többször is megcsalta a feleségét Colleent.

De mi szeretjük egymást. Jó a kapcsolatunk. Nyilvánvalóan barátok is vagyunk. Megvan az egyensúly a kapcsolatunkban - különösen, hogy szülők vagyunk a négy gyerekkel."

Rooney rengeteget ivott a Manchester United játékosaként Forrás: AFP/Paul Barker

Rooney sokat ivott, de úgy érzi, sosem volt alkoholista.

Időnként nem a legjobb formámat nyújtottam a klubomnak."

„Szerintem lehet pénzed, lehet autód, házad, de amit elveszítesz, az a szabadságod. Elmentem a Total Ninjába (egy játszóház - a szerk.) a gyerekeimmel, és 10 perc után el kellett mennem.

Ez nem arról szól, hogy nem akartam találkozni a rajongókkal. Szó szerint csináltam vagy száz képet, aztán nem tudtam vigyázni a gyerekeimre. Próbálsz normális lenni, de nem tudsz.

Azt hiszem, sok játékos azt mondaná: Inkább lennék hétköznapi ember, minthogy ez legyen" - mondta Rooney, akinek a szavaiból érződik, hogy mekkora stresszben élnek ezek a sztársportolók.

Rooney 2021 januárjában az angol másodosztályban szereplő Derby County csapatától vonult vissza, mert kinevezték a csapat vezetőedzőjének.

Wayne Rooney edzőként építi tovább a karrierjét Forrás: NurPhoto via AFP/MI News

A komoly pénzügyi gondokkal küzdő klub az idei szezonban kiesett az angol másodosztályból, Rooney azonban remek munkát végzett. A Derbytől 21 pontot vontak le a számviteli szabályok megsértése miatt, ennek ellenére a kilátástalan helyzetben lévő csapat úgy esett ki, hogy csak hét pont választotta el a bennmaradástól.

Rooney aztán június végén kérte a szerződése felbontását, júliusban pedig az Egyesült Államokban szereplő D.C. United vezetőedzője lett.