Vágólapra másolva!
Újabb rekordokra tör Gazdag Dániel és csapata, a Philadelphia Union, amely a magyar válogatott futballista vezetésével szárnyal az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS).

A legutóbbi fordulóban a gárda a korábbi kispesti közönségkedvenc mesterhármasának is köszönhetően 6-0-ra nyert otthon a Colorado Rapids ellen - Gazdag lett a hét játékosa -, ezzel egymást követő második fellépésén szerzett féltucat gólt. Ez a bravúr csak a Real Salt Lake együttesének sikerült az MLS-ben, még 2018-ban.

- nyilatkozott Gazdag, aki 16 találatával második az MLS góllövőlistáján. Az angolok otthonában a Nemzetek Ligájában is eredményes Gazdag ráadásul beállította C.J. Sapong klubcsúcsát - az egy idényben szerzett gólok tekintetében -, azaz a következő találatával sporttörténelmet írhat.

Gazdag Dániel újabb rekordokra tör Amerikában Forrás: Philadelphia Union/Twitter

A Philadelphia Union ebben a szezonban már négyszer nyert legalább hatgólos különbséggel, ezzel csúcsot döntött, hiszen korábban egy idényen belül csupán három ilyen arányú siker született egy csapattól, következő mérkőzésén, csütörtök hajnalban, az Atlanta United ellen pedig egy újabb rekordot írhat át: az MLS-ben eddig egymást követő három mérkőzésen összesen 15 gól volt a legtöbb szerzett találat, 1998-ban a Los Angeles Galaxynak akadt egy ilyen periódusa. A keleti főcsoportot magabiztosan vezető gárda emellett egyetlen találatra van attól, hogy beállítsa klubrekordját a szerzett gólok tekintetében, a jelenlegi csúcs 58 gól a 2019-es szezonból.